Joggal érezheti, hogy irányítja élete történéseit: széleskörű a portfóliója, úgy tűnik, a befektetései rendre megtérülnek, ám figyelmeztet: ő is fizetett tanulópénzt. Noha optimista beállítottságú, sosem gondolta, hogy idáig jut, esetében szó sem volt gyors meggazdagodásról, hogy a kezdeti árbevételeik mögé ezerszeres szorzó kerül. Gazsi Attila munkaerőpiaci szolgáltató cégeket vezet és elismert éttermet tulajdonol. Bevallása szerint nem dolgozik sokat, inkább folyton ötletel, mert abban erős. Egy magabiztos ember, aki szeret utazni, aki Budapesten rollerrel közlekedik.
Arra már nem emlékeztem, hogy a hajdani Neviki vagy MÁFKI épületében találkoztunk először, ám a történet itt van előttem: év végén több partnerük szervezett Mikulás-ünnepséget, mivel a dolgozóik között nem leltek megfelelő télapót, az akkor még gyermekcipőben járó iskolaszövetkezetükhöz fordultak segítségért. A fiatalok bárhogy igyekeztek, nem találtak alkalmas személyt a szerepre, így – merthogy a bevétellel kecsegtetett tevékenységet nem akarták „elengedni” – az egyik vezetőjükre, Temesi Györgyre testálták a feladatot, aki beöltöztetve egyre-másra járhatta a céges rendezvényeket. Ahogy ma, akkor is volt mindenre megoldásuk. Pedig nem munkaerő-szolgáltatói pályára készültek. Gazsi Attila sem, aki Ottó Csabával együtt már akkor motorja volt a Meló-Diáknak, hazánk később piacvezető iskolaszövetkezetének.
– Már az egyetemi évek alatt ráébredtem arra, hogy hiába tanulom, nem lesz belőlem mérnök, a gyakorlatok és a finomítókban tett látogatások eltántorítottak a vegyészettől. Nem az én világom volt, holott korábban szerettem az elméleti kémiát. Jó tanuló voltam, egyből felvettek az itteni egyetemre, ahová főként azért jelentkeztem, mert nem óhajtottam elmenni Veszprémből. A családom nem szólt bele a dolgaimba, miért is tették volna, hiszen már akkor is próbáltam a saját lábamon állni. Nyaranta dolgoztam, húszévesen például a Balluffnál, mint fizikai munkás, aztán az iskolaszövetkezetben is elkezdtem sürgölődni, előbb munkatársként, aztán egyre több vezetői feladatot bíztak rám. Néhány év múlva már én voltam a szövetkezet elnöke – meséli. A Meló-Diák hazánk legrégebben működő iskolaszövetkezete, ami azért jött létre, hogy a fiatalokat jó munkalehetőséghez segítse. Napjainkban negyven irodájuk van és több ezer céggel állnak kapcsolatban. Gazsi Attila húsz éve vezeti az észak-dunántúli iskolaszövetkezetet, ám Ottó Csabával 1998-ban létrehozták a Man at Work Humánszolgáltató és Személyzeti Tanácsadó Kft.-t, aminek a társtulajdonosa. Hamar nyilvánvaló lett számukra, hogy a diákmunkában óriási lehetőség rejlik, ügyfeleik karrierjében megtalálhatják az első építőkockát. A cégeknek azóta is ígéretes ifjak közreműködését biztosítják. Később az is tudatosult bennük, hogy a vállalatoknak nemcsak fiatal, hanem felnőtt munkaerőre is szükségük van, igaz, akkor még nem volt hagyománya a munkaerő-kölcsönzésnek. A megkeresések után újabb céget alapítottak, de még törvényi szabályozás nélkül működtek – valójában önmagukat szabályozták. A profiljuk később munkaerő-közvetítéssel, fejvadászattal és teljes körű HR-tanácsadással bővült.
Vonzották a kihívások
– A hőskorban mindent papír alapon csináltunk, még nem volt számítógép, a kicsi gárdánk a Neviki egyik apró szobájában zsúfolódott össze. Az első teendőim egyike az volt, hogy a CSÉB/80-as biztosításokat átköttettem 150-esre. A MÁFKI-ban már két irodát „bitoroltunk”. Folyamatosan és töretlenül fejlődtünk, ámbár nem voltak világmegváltó terveink: fiatalok voltunk, buliztunk, s egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Az egyetemen sokat tanultunk, leginkább menedzseri szemléletet – dr. Gaál Zoltán akkori rektortól és dr. Kovács Zoltán tanszékvezetőtől. Talán az jelentette az életünkben a fordulópontot, mikor más városokban is nyitottunk irodákat, és istenigazából elhittük, hogy nagy dolgokra lehetünk képesek – mereng, miközben a limonádéját kevergeti.
Jelenleg másfél száz belső munkatársuk van, és évente tízezernél is több diákot, felnőttet és nyugdíjast biztosítanak több ezer cégnek. A munkaerőhiány enyhítésére ugyanis nyugdíjasszövetkezetet is létrehoztak. Eleinte pár millió, míg napjainkban a bevételük meghaladja a tizenkétmilliárd forintot. Sosem gondolta, hogy egyszer ekkora vállalkozásuk lesz, ám idővel kiderült, hogy jól irányítják a cégeiket. Ebben az is közrejátszott, hogy nekik mindig fontosak voltak a hosszú távú kapcsolatok: kezdetektől ugyanaz az ügyvédjük, az informatikai beszállítójuk és a rendszergazdájuk is. Mondhatnánk, hogy Gazsi Attila rendre jókor volt jó helyen, ám akkor járunk el helyesen, ha az előrejutásukat a kezdeményezőkészségük felől közelítjük meg, ő is addig ment, küzdött és csinálta, míg össze nem jött neki – s vele együtt: nekik. Mindig igyekezett pozitív maradni – akkor is, ha valahol nem járt szerencsével –, hitt a víziójában. A társaival addig próbálkoztak, míg sikerült nekik az áttörés. Sikerük hátterében az is ott van, hogy folyton-folyvást alkalmazkodtak a változó igényekhez. – A bizalom az egyik legfontosabb tényező, kézben jár az optimizmussal – árulja el a HR-nagyvállalkozó, akinek bármily’ furcsa, egyik vidéki irodájukban sincs saját helye, asztallal és székkel.
A mindennapokban a kihívások vonzották, ez adott neki egyfajta adrenalinlöketet, az élethez nélkülözhetetlen pörgést. Ám a küzdelmet is élvezi, a több oldalról érkező felelősség nem nyomja a vállát. Tudja, hogyan kell egyensúlyt teremteni, legyen szó üzletről vagy magánéletről. Főfoglalkozását tekintve HR szolgáltató cégeket irányít, de egy társával 2009 óta üzemelteti az olaszos stílusú, mediterrán hangulatú veszprémi éttermét, a balatonfüredi Baricska Csárdát pedig hat évig tulajdonolta, majd tavaly eladta a részesedését.
– Tudott rólam, hogy a munkafolyamatok közül az elindítást szeretem a legjobban, az ad nekem lendületet. Jó dolog számomra új helyeken megmérettetni magam, persze fontos, hogy lássak benne fantáziát is. Nincs ellenemre valamibe befektetni, beruházni, ami idővel megtérül. Viszont a sikeres megvalósítás nehéz feladat, az ötlet felismerése után nem lehet egyből bankot robbantani. A Chiantiban már nem szólok bele a teendőkbe, mennek azok maguktól is. Előtte sokat dolgoztunk azért, hogy hazánk egyik elismert éttermének tartsák. Igyekeztünk megújulni, felkerestünk neves borászatokat és éttermeket, külföldi szakmai utakat szerveztünk, s megismertünk gasztronómiai trendeket. Fontos, hogy a minőségi elvárásoknak mindig megfeleljünk. Egyébiránt, ha kedvem tartja, otthon én is odaállok a tűzhely mellé. Nem a Michelin-csillagos étkekért rajongók, inkább az izgalmasakért, a steak a kedvencem, de nálam a krumplis tészta is lehet finom. A Baricska újranyitásával egy kétszáz éves múltat próbáltunk életre kelteni, a múltját ápolni és a lelkületét továbbvinni. Sikerült, a Top 50 étteremkatalógusban is helyet kapott, és a Magyar Konyha a legjobb hazai csárdának is megválasztotta. Később elindítottuk a delikát hálózatunkat, amiben öt prémium termékeket és helyi, kézműves alapanyagokat árusító boltunk van. Figyeljük a trendeket és az üzleteinket ennek szellemében töltjük fel. Próbálok otthonosan mozogni a gasztrokultúrában, ám a területhez kapcsolódóan nincsenek újabb terveim – vallotta be.
Nem hagyja el Veszprémet
Gazsi Attila tizennyolc éve lépett be a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségébe – onnantól kezdve az akkori elnök, Makai László munkáját segítette –, két év múlva társelnöke lett a megyei testületnek, amit 2011-től egyedül vezet. Akkor – a vállalkozásai menedzselése mellett – célként fogalmazta meg a szervezet modernizációját és a kkv-szektor intenzívebb támogatását. Tagja volt annak a munkacsoportnak, amely idehaza a legmagasabb szinten a gazdaságélénkítő csomag előkészítését végezte. Öt éve a VOSZ országos elnökhelyettesi pozícióját is betölti, amire Demján Sándor kérte fel.
– Rendkívül éles eszű, jó megérzésekkel és meglátásokkal rendelkező ember volt, óriási tisztelettel voltam iránta. Próbáltam tanulni tőle, láttam, hogy milyen egyenes és lojális másokhoz. Milliárdokat fordított a kultúra, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek támogatására. Elindította a Prima Primissima mozgalmat, így amikor csak tehetem, én is igyekszem jó ügyek mellé állni, legyen szó civil vagy karitatív akcióról – legfeljebb azon vagyok, hogy adományozáskor a háttérben maradhassak. Visszatérve a VOSZ-ra, Magyarországon nem lehet panasz a gazdasági környezetre, a fő probléma a szakképzett munkaerő hiánya, aggasztó méretű a betöltetlen állások száma. Ez minden szférát érint, így a gazdasági szereplők összefogása nélkül megoldhatatlan és növekedést gátló okká válik. Ezért is kellenek a nyugdíjas-szövetkezetek. Kapcsolatban vagyunk a hazai gazdaság irányítását végző szakemberekkel, az erőfeszítéseink abba az irányba mutatnak, hogy a munkavállalókat mielőbb visszavezessük a munka világába. Mikor a Neviki irodájában „kuporogtam”, nem hittem volna, hogy az illetékes minisztériumok egy jogszabályalkotás előtt az én véleményemre is kíváncsiak lesznek – vallotta be, majd arról mesélt, hogy hetente általában két napot tölt a fővárosban, ahol az ügyeit intézve és a dugókat elkerülve elsősorban rollerrel közlekedik. – Múltkor egy autós elsodort, de már kutya baja a vállamnak. Sosem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam Veszprémet és a szintén imádott Balaton-partot. Városunk az egyik legélhetőbb megyeszékhely, ráadásul sok cimborám is köt ide. Igen, szeretek a barátaimmal lenni, vannak, akiket még az egyetemről, megint másokat az üzleti világból ismerek – mondja. Sokat jelentenek neki – van úgy, hogy sebtében elrepülnek valahová a nagyvilágban –, ám természetesen az ő életében is a család az első. Párjával szeretnek vitorlázni, majd hozzáteszi, hogy a nagyobbik fiuk a Lovassy gimnáziumba, míg a kisebbik a Kossuth iskolába jár. Mindketten jól tanulnak, s az édesapjuk azt szeretné, ha a tanulmányaikat külföldön folytatnák, nyelveket tanulnának, majd hazatérve itthon kamatoztatnák a tudásukat.
Optimistán tekint a jövőbe
Mint a fentiekből is kiderült, a családfő imád utazni, amikor csak teheti, felkerekedik valamerre, s noha már látta a fél világot, a közelünkben lévő szépségeket is felfedezi. Régebben járt sátorozni is, ám ma már nem rugalmas az ilyen kihívásokhoz. A vállalkozói környezet és a munkatársak viszont folyamatosan inspirálják. Ért az emberek nyelvén (…azért néha megesik, hogy nem csomagolom be szépen a mondandómat – vallja be), s ami legalább ennyire lényeges, hogy az előrelépés érdekében rendre megtalálja a legjobb szakértőket a kiemelt feladatokhoz. Mindenütt jó és összetartó csapatot szervez maga köré, akikkel könnyen megtalálja a közös hangot.
– A munkaerő-szolgáltatáshoz értek igazán, ezért a jövőben sem szándékozom neki hátat fordítani. Talán életem végéig képes lennék csinálni. A vállalkozói hajlandóságom ezzel együtt töretlen, mindig nyitva tartom a szemem, követem az újdonságokat, a piaci trendeket és igényeket. Optimistán tekintek a jövőbe, igaz, sosem az a típus voltam, aki a hibákat keresi, hanem aki a megoldásokat.
Gazsi Attila magabiztos személyiség, egészséges önbizalommal rendelkezik, a pesszimizmusnak még az árnyékát is kerüli. Vállalkozóként kellett kemény döntéseket hoznia, ám mindig azt az opciót választotta, ami maximálta a várható nyereséget. Úgy tűnhet, halmozza a sikereket, ám ő ezt a megfogalmazást elhessegetné magától és egyszerűen azzal jönne: mindig tudta, hogyan legyen úrrá a megpróbáltatásokon.
Névjegy
Gazsi Attila 1974. március 26-án született Veszprémben. Az édesapja katona, az édesanyja háztartásbeli, míg a nevelőapja benzinkútkezelő volt. Az alapfokú tanulmányait a Báthory iskolában végezte, majd a Lovassy gimnáziumban érettségizett. A Pannon Egyetemen vegyészmérnökként diplomázott. A Man at Work társtulajdonosa, a Meló-Diák Észak-dunántúli Iskolaszövetkezet vezetője, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége alapító tagja és a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnökségi tagja. A VOSZ megyei elnöke és országos elnökhelyettese. Megkapta az Év Vállalkozója- és a Magyar Gazdaságért-díjat. A feleségét az ezredfordulón ismerte meg, majd három év múlva összeházasodtak. Két gyermekük van: Gergő (16 éves) és Milán (14).
Király Ferenc