Ha van igazodási pont a városlakó életében, évében, elég valószínű, hogy az Utcazene az. A Fesztivál, nagybetűvel, amire szabadságot időzítünk, találkákat meg közös fröccsözést beszélünk meg, és aminek lelke van. Akkor is, ha idén, mint minden más, ez is kicsit másmilyen volt.
– Nagyjából ez a kilencedik év, hogy megyek minden évben legalább egy napra az Utcazenére. Egyrészt imádom Veszprémet, sok barátom él ott és a környékén, és nagyon szeretem, hogy kötetlenül bolyonghat az ember, koncertről koncertre tévedve, a legkülönbözőbb stílusok és emberkék között – kezdte Lukács Barbara.
A rutinos fesztiválozó, Budapestről érkezett Barbi szerint nagyon izgalmas, hogy – a mostani kivételével – minden évben eljönnek a legtávolabbi földrészekről is a zenészek ebbe a viszonylag kicsi, vidéki városba. Talán az utánozhatatlan hangulat teszi, ahogy a legkülönfélébb emberek ülnek az utcasarkon és énekelnek együtt, aztán a következő utcasarkon egy újabb hatalmas csapat valami egészen más stílusban. És mindezt ingyen, szabadon, toi-toi bűz nélkül egy kis ékszerdoboz macskakövein tekeregve tapasztalhatja meg az „igazi” fesztiváloktól talán kicsit ódzkodó réteg is – fogalmazott.
– Emlékszem, eleinte még céltudatosan mentünk egy-egy koncertre, de ez mára már teljesen megváltozott. A legjobb buli úgyis mindig a véletlen buli. Imádom, hogy minden sarkon szembejön egy ismerős, úgy is, hogy nem itt élek. Nem egy ismeretség köttetett a fesztiválon, de a legfájdalmasabb és egyben legviccesebb szakítás is ehhez a fesztiválhoz köthető – mesélte nevetve.
2017 előtt, amíg ide nem költözött, a márkói Utasi Csengének Veszprém csak egy távoli város volt, amiről két dolgot tudott biztosan: az egyik, hogy a királynék városa, a másik, hogy itt van az Utcazene. Mint mesélte, valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy a fesztivál egybeesett egy utazással, családlátogatással, így csak a barátok beszámolóiból épült fel benne egy kép: színes, bohém, nyüzsgő, és emberléptékű.
– Nagyon izgatott voltam, amikor végre sikerült eljönnöm a fesztiválra, és jó volt évről évre átélni ezt a hangulatot kismamaként nagy pocakkal, kisbabával, kisgyerekkel, és most kivételesen gyerek nélkül is. Jó látni, amint a város kedvelt terei, épületei megelevenednek. A fényfestés a házakon, az udvarokból kiszűrődő gitárhang, a csillogó szemű fesztiválozók mind arra késztetnek, hogy újra rácsodálkozzunk erre a városra, és a lelkünk mélyén azt kívánjuk: bárcsak kicsit mind veszprémiek lennénk. Óriási erénye az Utcazenének a családias és kulturált mivolta: besétálsz a városba, hallgatod a zenét, összetalálkozol a barátaiddal, sétáltok és zenét hallgattok együtt, jól érzitek magatokat, majd hazasétáltok. Pontosan arról szól az egész, amiről szólnia kell.
Kiss Nikolett
