Nem csak bizakodott, kapaszkodott a reménybe, a tettei is kellettek a sikerhez, így ahhoz is, hogy hazánk egyik vezető energetikai cégeként évente tízezer háztartás számára elegendő napelemet gyártsanak. A vállalkozó szellemű Horváth Balázs, a CoreComm SI Kft. ügyvezető igazgatója a társaságnál remek emberekkel vette magát körül, ezért is leli örömét abban, amit csinál. A galériatulajdonos, az AS Roma focicsapatának híve sosem elégszik meg az aktuális helyzetével. Háromgyermekes édesapaként naponta „csupán” nyolc órát dolgozik – igaz, akkor aztán járnak az agytekervényei –, lévén, nála mindig a család az első.
Az irodája egyszerű, mentes mindenféle hivalkodástól. Aki a folyosóról az üvegajtón belép hozzá, s kényelembe helyezi magát, nem feszeng, minden oly’ hétköznapi. A falakat egyelőre két kép díszíti, mindkettőn a családjával van, így a helyiségbe érkező rögtön nyugtázhatja: történjen bármi az üzleti világban, alakuljanak bárhogy a számok, számára a szerettei a legfontosabbak. Az életkora nem indokolná, de az egyik közösségi oldalon tett tavaszi bejegyzése arra sarkall, hogy felütésként a hogyléte felől érdeklődjek.
– A családunkat megérintette a koronavírus-járvány, ám komolyabb megbetegedés egyikünknél sem alakult ki. A későbbi problémám előzményeként mégsem tudok másra gondolni: a születésnapomon nem éreztem jól magam, majd mentő vitt a füredi szívkórházba, ahol megállapították, hogy szívritmuszavarom van. Nemrég meg is operáltak, azóta gyógyszereket szedek, de mindenkit megnyugtatok: jól érzem magam. Sem előtte, sem most nem érzem megerőltetőnek a munkát, időben nem is dolgozom sokat. Noha az élettől kaptam egy figyelmeztetést, különösképp nem változtattam az életritmusomon, elég időt szánok a családra, s haza legfeljebb némi stresszt viszek – vallja be.
Nem ijedős típus
Csodálkozom a hirtelen jött betegségén, mert külsőre most is jó formát mutat, fittnek tűnik, de ezen nem is csodálkozhatok, hiszen gyerekkorától sportol. Kosárlabdázott, ikertestvéréhez hasonlóan akrobatikus rock and rollozott, manapság, a sokadik térdműtétje után pedig fut és kerékpározik. Most csak rövidebb távokra vállalkozik, öt-hat kilométereket kocog, ám ismerve őt, hamarosan emelkednek majd a penzumok.
– Fiatalon mindkét sportágat kedveltem, de miért tagadjam: egyikben sem voltam igazán tehetséges, igaz, a táncban háromszor nyertem B-kategóriás magyar bajnokságot. Inkább lelkiismeretesen űztem őket, ez a tulajdonság ma is jellemez. Az iskolapadban sem számítottam eminens diáknak, az ellenőrzőmben nem csak ötös érdemjegyek sorakoztak, a humán tárgyak nem is igazán érdekeltek. Villamosmérnök is azért lettem, mivel oda könnyebb volt bekerülni – meséli.
Friss diplomásként előbb Balatonfűzfőn, majd Budapesten dolgozott, aztán egy volt csapattársával történt találkozásnak köszönhetően kalandos fordulatot vett az élete. Egy távközlési nagyvállalathoz került, majd a délszláv háború után a boszniai Tuzlában találta magát, ahol az amerikai hadseregnek távközlési-informatikai rendszereket és gyengeáramú hálózatokat építettek ki, illetve szervizeltek. – Civilként az SFOR békefenntartó missziójához tartoztam, s 1995-től 2006-ig dolgoztam kint. Hét bázisért feleltünk, önálló vállalkozóként kisebb munkákat bíztak ránk. Nekem ez az előző álláshelyeim után óriási ugrás volt, de mert nem vagyok ijedős típus, vállaltam a veszélyesnek tűnő, telefonalközpont-programozói feladatot. Helyesen döntöttem, mikor éltem a lehetőséggel, hiszen sokat tanultam a táborban, a jövőmet illetően jó alapokat kaptam, ráadásul nem is volt annyira rázós a helyzet. Amennyiben betartottad az írott és íratlan szabályokat, túlzottan nagy baj nem érhetett. Persze láttam égő gépjárművet, riadó esetén mentünk óvóhelyre és tevékenykedtünk repesz- és golyóálló mellényben, de ez azért nem volt olyan vészes – nyugtat meg.
Horváth Balázs egy amerikai mérnökkollégájával közben „emelt a téten”, a táborokban kisebb informatikai és telekommunikációs megbízásokat nyertek el, majd 1999-ben egy tengerentúlon bejegyzett céget alapítottak – az első telephelyüket húsz éve, a királynék városában hozták létre. Később nagyobb projektjeik és alvállalkozói csapataik is lettek: gyengeáramú rendszereket létesítettek, informatikai energiaellátást valósítottak meg, optikai hálózatokat építettek ki és helyeztek üzembe. – Az ezredforduló után kevesebb katonai megbízásunk lett, a tulajdonostársamat is kivásároltam a cégből. Hazatértem, s mert konzervatív típus vagyok, meg sem fordult a fejemben, hogy a tudásomat másutt, a határainkon túl kamatoztassam tovább – mondja.
A CoreComm SI Kft. idehaza, a kommunikációs hálózatok fejlesztésétől eltávolodva egy francia cég magyarországi forgalmazója lett: üzemeltettek és szervizeltek, de a gépeket nem csak szünetmentes, folyamatos áramot biztosító tápegységekkel látták el, tudniillik a lakossági klímaszereléssel is megpróbálkoztak. Kilenc éve pedig jött a megújuló energiaforrás, a napenergia: előbb napelemparkokat, majd napelemgyárat építettek. Hazánk egyik legnagyobb energiatermelő központja lettek, s 2019-től napelemekkel összeintegrált tetőcseréphez is gyártanak speciális laminált elemeket. Mint látni, rendre olyan új projektekbe vágott bele, amik hozzásegítették az előrelépéshez. Míg 2000-ben a bevételük nyolcvan százalékát külföldi programok adták, 2010 elejére kizárólag a magyar piacra építve növelték az árbevételüket. Jelenleg több milliárd forint az árbevételük, vagyis a kis cégből stabil középvállalattá váltak. Immáron teljes kompetenciával rendelkeznek komplex energetikai rendszerek tervezéséhez és kivitelezéséhez.
Belecseppent ebbe a világba
– Sosem gondoltam, hogy egyszer hazánk egyik vezető energetikai cégének leszek az első embere, mert én csak úgy belecseppentem a vállalkozások, a gazdaság világába. Emlékszem, az elején csak húszmillió forintos árbevételről ábrándoztam, aztán jöttek az újabb álmok, miközben elértük a százmillió, majd a félmilliárd forintot. Mikor a különböző védelmi megoldások és kapcsolódó berendezések, majd a szünetmentes áramellátást lehetővé tevő szerkezetek gyártása után nekiálltunk a napelemparkok építésének, átléptük a bűvös egymilliárdos határt – árulja el.
Azóta is a reálisan elérhető célok mentén élik a mindennapjaikat. Hogy mi állhat a folyamatos fejlődésük hátterében? A személyes kapcsolatokra, a belső értékekre építenek és egymásért dolgoznak. Ezek viszik előre őket. – Remek és megbízható kollégákkal, szakemberekkel vettem körül magam, akikkel jól tudunk együtt dolgozni. A cégnél főként a stratégiai döntések meghozatalában veszek részt, illetve próbálom a fejlődéshez szükséges finanszírozást előteremteni és biztosítani a tökéletes munkakörülményeket. A napi ügyekbe már nem szólok bele. A szokásosnál talán nagyobb önállóságot és szabadságot adok a munkatársaimnak, akik ezzel sosem élnek vissza. Amikor csak lehet, én viszem iskolába a gyerekeket. Általában kedden és csütörtökön a fővárosi irodánkban vagyok, míg a péntekeket úgy igazítom, hogy ne kelljen elhagynom a várost, délutántól hétfő reggelig a családdal lehessek. A barátaimmal hetente egyszer ultizunk, tízforintos alapon, és mindig másikunk a házigazda.
Az ügyvezető igazgató elsősorban a jelenre fókuszál, közben határozott és gyors döntéseket tesz céljai érdekében, de ha arról van szó, előre is gondolkodik. Mindig bízott a stratégiájában – nem volt olyan, hogy feladom –, elhitte, hogy képes megcsinálni azt, amit eltervezett. Rendre volt ereje, motivációja átvészelni a nehezebb napokat, hogy aztán megtalálja az előrevezető utat. Kreativitás jellemzi, folyton kezdeményez, figyeli, hogyan lehetnének még jobbak. Azt mondja, vannak pillanatok, mikor emberi erőforrás menedzser bőrébe bújik, mert a helyzet ezt kívánja meg, máskor pedig jogászéba vagy épp közgazdászéba.
Egy fenntarthatóságot képviselő cég igazgatójaként egyébiránt olyan projekteket is támogat, amelyek fontosak neki, és valahol a lakóhelyét is szolgálják. Noha életében továbbra is a kosárlabda az első, a cégük a megyei futballbajnokság másod- és harmadosztályának névadója, ám szponzorálják többek között a VESC élvonalba jutott női röplabdakörét és helyi sporttehetségeket is. A párja révén a képzőművészetet is pártolja, egyfajta missziót vállalva, tulajdonosa lett az Óváros Art Galériának, ami időnként tárlatoknak ad otthont. Kedveli Veszeli Lajos festőművész és Csáky Lajos festő és grafikus munkáit, otthonában pedig sok festmény van a helybeli Csík Richárdtól. Mint nyomatékosítja: kizárólag olyan képeket vásárol, amik tetszenek neki, nem fél hát felvállalni az ízlését. – A sport mindig is szerelmem volt. A térdműtétjeim után kosárlabdázni már nem merek, de a futás és a kerékpározás ezután is az életem része. Váltóban már teljesítettem a nagyatádi Ironmant is. Ha jobb erőben leszek, megint szeretnék tizenöt-húsz kilométereket futni.
Mint megtudtam: egy korábbi milánói utazásukkor egy helyen szálltak meg a városba látogatott AS Roma labdarúgóival, az esti mérkőzésen pedig annyira megfogta a fővárosiak lelkesedése, hogy azóta a rajongójuk, szezononként néhány fellépésükre rendre elmegy.
A „küzdelem” minden percét élvezi
– A párom kecskeméti illetőségű, az első találkozásunkkor elég volt egy pillantás és beleszerettünk egymásba. A történetünk szerelem volt első látásra. Azóta is boldogan élünk, sok időt töltünk együtt, a kapcsolatunk évről évre erősödik. Minden nap öröm vele, s persze a gyermekeinkkel. Balázst most vették fel a Vetési gimnáziumba, angol szakra, nagyon büszke vagyok rá, mert sokat tett ezért. Adél is kitűnő tanuló a Rózsa iskolában, jövőre ő is felvételezik. Okos és szép lány, a szabadidejében szinkronúszó és hegedül. Ne nevess, de viszonylag én is jól hegedülök, a hallásomnak köszönhetően szinte bármilyen dallamot képes vagyok lejátszani. A legkisebb gyermekünk, Barnabás egy igazi energiabomba, tehetséges jégkorongozó és még dobol is.
Horváth Balázs tisztában volt és van is azzal, hogy a pénz iránti vágy nem elég ahhoz, hogy sikerre vigye a cégét, örömét is kell lelni abban, amit csinál. Így ma is minden percét élvezi a „küzdelemnek”. – Az energiatárolásban komoly perspektívát látok, de egy innovatív központot is el tudnék itt képzelni. Ha eljön az idő, hogy már nem inspirálnak a feladatok, átadom másnak az irányítást, aki jobb nálam, mert mint már utaltam rá: semmiben sem vagyok az átlagnál tehetségesebb, de az, hogy mindenkihez megbecsüléssel közelítek, egy olyan közösséget teremtett, amely sikerre predesztinált. Talán a szerencsefaktorom az egyetlen, ami átlag feletti. A sikereink mögött nem én állok, hanem mi, a közösségünk egésze. Ám a családomnak is sokat köszönhetek, mint ahogy az engem becsülettel felnevelt 83 éves édesanyámnak és a nála négy esztendővel fiatalabb édesapámnak is. Mindkettőjüknek örök hálával tartozom – zárja beszélgetésünket.
*
Horváth Balázs 1973. április 20-án született Veszprémben. Az édesapja gépész-, míg az édesanyja vegyészmérnök volt. Három testvére van: Csaba, Ágnes és az ikertestvére, Miklós. Az alapfokú tanulmányait a Cholnoky iskolában, a középfokút pedig a Lovassy gimnáziumban végezte. A Veszprémi Egyetemen 1994-ben szerzett villamos üzemmérnöki diplomát. Először a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt.-nél, majd a VÁV-Union Kft.-nél dolgozott tervezőmérnökként. A délszláv háború után az SFOR békefenntartó missziójába került, a Lucent Technologies rendszermérnöke és projektvezetője lett. A CoreComm SI Kft.-t 20 éve alakították meg, aminek immár egyedüli tulajdonosa. Hét éve az Év vállalkozója díjban részesült. A feleségével 2005 óta házasok, a kapcsolatukból Balázs (15 éves), Adél (13) és Barnabás (9) született. Hobbija a kerékpározás és a futás.
Király Ferenc