Veszprém alpolgármestere, Hegedűs Barbara Dózsaváros, Cseredő és Jutaspuszta fideszes önkormányzati képviselője. A város egyik sajátos helyzetű részének gondjairól, sikereiről és lehetőségeiről a helyszínen beszélgettünk.
– 2014 óta a második ciklusban képviselője annak a városrésznek, amelyet egyrészt három vasúti átjáró, másrészt egy honvédségi terület is elszigetel. Ez csak a különbség a másik kettővel szemben?
– A maga nemében mindhárom egy kicsit specifikus: megvannak a már régóta fennálló problémák, nehézségek, amelyeken az elmúlt években próbáltunk folyamatosan javítani. Jutaspusztára jellemző a nagyon erős közösségi élet. Ennek a motorja a Jutaspusztáért Egyesület, amelyet megelőzött egy baráti kör. Mindkettővel jó kapcsolatokat ápoltunk, s ha arra lehetőség volt, akkor a képviselői keretből támogattam munkájukat. Az együttműködés azért is jó, mert látom a törekvéseiket, s rendszeresen föl is keresnek. Örvendetes, hogy nőtt a városrészbe betelepülő fiatalok száma. Megfogalmazzák céljaikat, kéréseiket, így ezzel is könnyebb az önkormányzati vagy képviselői támogatás.
Mintegy félezer lakos
– Melyek a legégetőbb jutaspusztai gondok?
– A legnagyobb az úthálózat, illetve a közösségi tér kérdése. Utóbbihoz tartozik a felújításra szoruló közösségi ház, valamint a mára már szépen kialakított játszótér, amelyet 2014-ben létesítettünk, s folyamatosan fejlesztjük az itt élő gyermekek és kisgyerekes anyukák nem kis örömére. A közösségi házat a VKSZ Zrt. belülről már felújította, s bízunk abban, hogy még ebben az évben kívülről is meg tud újulni. Három éve a Kisréti utca első részét tudtuk felújítani, s idén a Modern városok program útfejlesztési csomagja révén a Major utca kerül sorra. Persze sok utca vár még javításra. Egyrészt a költségvetés, másrészt a pályázatok adhatnak erre megnyugtató választ.
– Hányan lakják most Jutaspusztát?
– Mintegy ötszázan, s örvendetes, hogy folyamatosan fejlődik, egyre többen választják lakóhelyül. Több ingatlan kialakítására is sor került.
– Ez örömteli, de vannak elmaradások is a többi városrészhez viszonyítva…
– Igen. Ezek évtizedes elmaradások. A csatornázás és a csapadékvíz elvezetése a legsúlyosabb, még akkor is, ha az előbbiben tudtunk lépéseket tenni. A járdafelújítás, csatornázás, közművesítés óriási összegeket igényel, s erre még nincs forrásunk. Azon vagyunk, hogy a már meglévőket tudjuk megújítani.
Vannak konfliktusok
Közben csatlakozott hozzánk Adamecz Zoltán is, aki a Jutaspusztáért Egyesület elnöke, s bár jó kapcsolatot ápol az önkormányzattal, kritikus szemmel figyeli választott lakóhelyét.
– Mit hiányol, mire van szüksége Jutaspusztának?
– Korábban volt itt egy kisbolt, ami ma is jó szolgálatot tenne. Sőt: egykoron kocsma is, de az sincs. A képviselő asszonnyal több fórumon is beszéltünk a helyi járati közlekedésről, amelyet sikerült igazítani az igényekhez, s így könnyebb bejutni a városba.
Utóbbiról Hegedűs Barbara elmondta, többször tartottak fórumot a helyieknek, s a tömegközlekedéssel elégedettek a lakók. Azon vagyunk – mondotta –, hogy a városrészben élőkkel közösen kezeljük a felmerülő problémákat.
– Képviselő asszony, öröklött állapot a honvédség közelsége. Milyen az együttműködésük?
– Nem titok: vannak konfliktusok, ezért a párbeszédre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Ebben az „együttéléses” témában is tartottunk már lakossági fórumot. Ami szinte mindig előkerül, az a zajhatás és a lényegesen megnövekedett forgalom. Ám azt tudni kell, hogy az önkormányzatnak ebben a közvetítő szerep jut. Kétségtelen, hogy a maga részéről a HM is megtesz mindent: rendszeresen küldik az értesítéseket lövészetről, gyakorlatokról, amit mi azonnal továbbítunk a lakosságnak.
– Maradva a honvédségi témánál: alig néhány méterre az ejtőernyősök emlékművétől megálljt parancsoló felirattal találkozunk. Akik szeretnének fejet hajtani a hősi halált haltak előtt, csak szabálytalanság árán mehetnek oda. Nem is szólva egy másik (kb. 800 méterrel beljebb kialakított), szintén katonai emlékhelyről. A tiltó felirat pár hónapja került a bekötő út elé.
– Tudomásom szerint ez a tilalom csak a gyakorlatozások időtartamára vonatkozik az ejtőernyősök emlékművét illetően. Az út önkormányzati tulajdonú, míg a mellette lévő terület a honvédségé. Nehezíti az ügyet, hogy ugyanerre mezőgazdasági terület is van, amire viszont ki kell valahogy jutni. Úgy gondolom, az életszerűséget kell nézni, az emlékmű nem zárható le, ezért a honvédséggel összehangolva kell megállapítani azokat az időpontokat, amikor látogatható az emlékmű. Az egyébként cseppet sem könnyű ügyet támogatni fogom.
– Aki ritkábban jár erre, megtapasztalhatja, hogy a gazdasági tevékenység is megélénkült…
– Ez örvendetes, hiszen ez is gazdagítja Jutaspusztát. Egyre több a főképp ipari jellegű vállalkozás, de mások is vannak. Értelemszerűen itt is megjelennek kisebb-nagyobb konfliktusok, s ebben is igyekszünk egy közvetítő szerepet betölteni.
Megoldásra váró problémák
Adamecz Zoltán szerint az emlékműhöz jutás voltaképpen nem lehetetlen: közlekedési tábla nem jelzi a behajtási tilalmat, csak felirat. Logikus, ha gyakorlat van, s odaállítanak egy katonát, hogy ne engedje be az érdeklődőket, akkor saját biztonsága érdekében nem megy be senki, de „békeidőben” véleményem szerint be lehet menni. A másik már valóban problémásabb eset, az egykori vasúti baleset katonáinak emlékköve mélyen beesik a honvédelmi területre. A rendezési tervben több önkormányzati utca is érintett ezen a területen. Úgy gondolom, ezt is közösen kell felülvizsgálnunk a honvédséggel és az önkormányzattal. Gondunk van a belterületi földekkel is – folytatta Adamecz Zoltán –, melyeket rendszeresen kell kaszálni. Ez pedig az önkormányzat feladata. Csakhogy sem ellenőrzéssel, sem kaszálással nem találkoztunk. Az alpolgármester szerint a bejelentésekre igenis reagálnak, és kötelezik a tulajdonosokat a kaszálásra.
A kérések sora meglehetősen hosszú, de azok jogossága felett nem keletkezett vita. Sőt: a buszmegállók előtti járdaperem magasítására is elhangzott Hegedűs Barbara ígérete, miként a közösségi ház kis kertjének rendbetétele sem tűnik (közös erővel) lehetetlennek. Sőt, az alpolgármester arra is látott reményt, hogy a régi temető kőkeresztje fölkerüljön a helyi értéktárba.
lucidus