A lendülete ma is fiatalos, noha 83 éves lesz és lassan hat évtizede edzősködik. Nehezen tud elszakadni a vívástól, ám tervezi, hogy a képzeletbeli stafétabotot átadja egy tanítványának. Kocsis Miklós, a Veszprémi Dózsavárosi DSE elnöke már várja, hogy a pandémia után gyakorlásokat tarthasson, a fiatalokkal versenyekre mehessen és megejthessék a tagtoborzóikat azoknak, akik megismerkednének a tőr-, a párbajtőr és a kardvívás alapjaival.
– Nem akarom elkiabálni, de a koromhoz képest jól érzem és tartom magam. Persze fizikálisan nem vagyok azon a szinten, ahol húsz éve, mégsem panaszkodom: az akkumulátoraim csak ritkán vannak lemerülőfélben. Főként abból a szempontból viseltem nehezen az elmúlt majd’ másfél évet, hogy a vírusjárvány miatt „bezárt a bazár” és nem dolgozhattam. Hiányoztak a gyerekek, a tréningeken mindig jólesett elfáradni, majd regenerálódva nekiveselkedni az új napnak – meséli, s minden szavát elhiszem, mert neki tényleg valahol lételeme a vívás.
Vívóból edző és vezető lett
Kocsis Miklós 14 évesen, három osztálytársa révén került a helyi Szikra SE vívótermébe, ahol a legendás Bors Ágoston istápolta a jövő nemzedékét. Jóllehet a Lovassy gimnázium diákjaként tőrben és kardban első osztályú minősítést szerzett (tagja volt a Haladás, majd a BVTC nívós tőr- és kardcsapatának), viszonylag hamar, 1970-ben felhagyott a versenyzéssel. Jó technikájú és fizikumú sportolóként többre vihette volna, ám a Mezőgép alkalmazottjaként keresztül-kasul járta az országot, míg a Bakony Művekben több műszakban számítottak rá. Igazi mesterének Guszti bácsit tartotta, második apjaként nézett rá, s mert adott a szavára, 25 évesen elkezdte az edzői pályára való felkészülést. Előbb segédedző, három év múlva edző, míg a Testnevelési Egyetem elvégzése után szakedzői képesítést szerzett. Gépésztechnikusként a BVTC Sportiskola mellékfoglalkozású edzője lett. Közben a Megyei Sütőipari Vállalatnál dolgozott, majd a VÁÉV tanulmányi szerződést kötött vele és a Veszprémi Építők SE elnökhelyettese lett – társadalmi munkában a cég tömegsportját gondozta. Nyugdíjba pedig 15 év után a Városgazdálkodási Vállalat jogutódjától ment. A V. Dózsavárosi DSK-t 1986-ban, aztán később az „iskolafüggetlen”, önálló jogi személyiségű VDDSE-t 1987-ben vették nyilvántartásba. Hat év múlva megválasztották a sportkör elnökének, míg a megyei vívószövetségnek 1994-ben lett az első embere. Az iskola korábbi széntárolójában és kazánházában kialakított Bors Ágoston-vívótermet 1996-ban adták át.
Még vannak tervei
Pár év után a VDDSE-t hosszú ideig hazánk tíz legjobb utánpótlásműhelye között jegyezték (előfordult, hogy száznál is több aktívájuk volt), a több fronton érdekelt sportolóik mindenütt nyílt sisakkal küzdöttek. A soraikból jó páran közel kerültek a tűzhöz, a jobb képességű ellenfeleknek is méltó partnerei voltak. Eredményeikben, jól felépített asszóikban rendre megmutatkozott a befektetett munka. Kocsis Miklósnak köszönhetően kitűnő állóképességet szereztek, szorgalmasan dolgoztak, vagyis kitettek magukért. Az elmúlt években egy volt neveltje, Borcs András segíti a munkáját, aki szintén sokat fáradozik azért, hogy a maiak is jól forgassák a fegyvert.
– Már elvégezte a középfokú edzőit és a szakmai gyakorlatának egy részét mellettem végezte – folytatta Kocsis Miklós. Ha a pandémia után rendeződnek a sorok, mindenképpen számítok rá, mert egyedül már nem igazán menne. Egy időben egyszerre voltam a klub elnöke, szakosztályvezetője és trénere, ráadásul társadalmi munkában, lévén, sosem akartam főállású edző lenni. András jó pedagógiai érzékkel van megáldva, így gyorsan megtalálja a közös hangot a fiatalokkal. Szerintem jó kezekben lesznek nála a vívópalánták, de egyelőre még itt vagyok és vannak terveim. Tavaly márciustól volt időm gondolkodni, mivel mostanáig szinte csak vegetáltunk. A nagyobb egyesületek jobb helyzetben voltak, esetükben a megszorítások nem érződtek annyira, tudniillik jórészt önálló tornacsarnokkal, iskolafüggetlen vívóteremmel rendelkeznek, ám tudomásul vettük, hogy mi mégiscsak egy tanintézmény falai között mozgunk. Mikor tavaly nyáron enyhítettek a korlátozásokon, edzőtáborba mentünk, aztán egy-két viadalon elindultunk – ez a fiatalokat elkísérő szülőknek is volt köszönhető –, de néhány őszi erőpróba után megint jött az újabb leállás. Régebben azzal szembesültünk, hogy tagjaink az alap- és középfokú tanulmányaik befejezése után másra összpontosítottak, most viszont jó néhányan abbahagyták a vívást – más sportolási tevékenység után néztek –, lévén, képtelenek voltunk nekik jövőképet vázolni.
Kocsis Miklós értésünkre adta: az első hónap vízválasztó a tanítványoknál, hiszen a gyerekek alapesetben fél év után vehetnek fegyvert a kezükbe. Szükségük van egy bizonyos edzettségi szintre, hogy elsajátíthassák az alapokat. Először a lábmunkát tanulják meg, aztán fegyverrel is dolgozhatnak, majd ezeket követően jöhet a páros gyakorlás. – A szabályos és technikás vívásig hosszú út vezet, ehhez nincs mindenkinek türelme. A sportágunkban fegyelemre és higgadtságra is szükség van, hogy a fizikai paraméterekről és a technikai képességekről ne is szóljak. De legalább ilyen fontos az alázat.
Várja az új tagokat
A VDDSE-nek mindezek dacára vannak tehetséges versenyzői, akik az előző években országos diákolimpiákon és korosztályos bajnokságokon gyakran jutottak a legjobbak közé. Ám a Dózsa, a Szilágyi és a Padányi iskola mellett a Lovassy gimnázium is verbuvált olyan csapatot, amely többször megfricskázta a hazai riválisait. A klubnak most is akadnak tehetségei, Varga Lara, Varga Milán, Till Erik és Simon Luca Zsuzsanna kalkulusai láttán nem lehet a felkészítőknek hiányérzetük, mindnyájan ügyesek és szorgalmasak. Ugyanakkor társaik képességeivel sincs különösebb baj, ők a jövőben szintén tervezik megmutatni az oroszlánkörmeiket. Sajnos a veszprémiek a fővárosi egyesületekkel semmilyen szinten sem tudnak vetélkedni, Kocsis Miklósnak már több „elcsábított” tanítványa Budapesten lett bajnok. – Az ottani lehetőségekkel képtelenek vagyunk versenyezni, magyarán megtartani a legjobbjainkat. Remélem, hogy most már nem vegetálunk tovább, augusztus végén megtarthatjuk a tagtoborzónkat. A „régebbi motorosok” mellé ugyanis várjuk a sportág iránt érdeklődő 7–17 éves fiúkat és lányokat.
A VDDSE-nél szerény körülmények között is érdemi munkát végeznek. Kocsis Miklósék már nem elsősorban bajnokokat nevelnek, inkább azon vannak, hogy a diákok fejlődjenek és a sportág révén egészségesek maradjanak. A szakember számára a vívás örök szerelem, ezért sem tud csak úgy elszakadni a pengeforgatástól.
Király Ferenc