A Liszt Ferenc kórustársaság tagjai évről évre összegyűlnek a Veszprémi Panteonnál, hogy születésnapján tiszteletet tegyenek egykori karnagyuk előtt szóval, dallal, szeretettel. Idén június 29-én is méltón ünnepelték Kollár Kálmánt, akinek emléke nem halványul, sőt egyre erősebben él a szívekben.
Kollár Kálmán, a Liszt Ferenc kórustársaság legendás karnagya 49 éven át irányította a Magyar Örökség, Prima Primissima és Magyar Művészetért díjas együttest. Munkásságáról, munkabírásáról csak szuperlatívuszokban hallunk beszélni. Születésének és halálának évfordulója alkalmából idézzük fel mi is alakját. Ehhez segítségül hívjuk a kórustagok elbeszéléseit: legendás pianókról, maximalizmusról, szardíniai kalandról és sok egyébről is hallunk tőlük.
Mindenkiből kihozta a maximumot
Demel Eszter, a jelenlegi karnagy, korábbi kórustag, zenetanár, zenepedagógus:
– 1990-ben kerültem Veszprémbe és a zeneiskolába mentem tanítani. Az első órám szünetében bemutattak Kálmánnak, aki zseniálisan tudott bánni az emberekkel, hihetetlen kisugárzása volt, figyelmével, érdeklődésével mindenkit levett a lábáról. Először kikérdezett, majd közölte, hogy van itt egy kórus és nekem abba kell járni. Kész tények elé állított, persze el is mentem – mondta nevetve.
– Mindenesetre ezt szakemberként is mondom, hogy ő nemcsak a veszprémi, de az országos szintű szakmának máig meghatározó alakja, magasan a legjobb volt tudásban, tehetségben, az emberek kezelésében. Mindenből és mindenkiből kihozta a maximumot, egyszerűen fantasztikusan tette a dolgát. Én magam is rengeteget tanultam tőle, akkor is, amikor előléptetett másodkarnaggyá, például abból, ahogyan inspirálni tudta az embereket. Az is igaz, hogy ahogyan teljesen beleadta magát a munkába, 100%-ban elvárta ugyanezt a kórustagoktól is.
Többször le kellett állítani az előadást
Szamosi Attila, a Liszt Ferenc kórustársaság volt társadalmi menedzsere:
– Tulajdonképpen együtt vezettük a kórust, én ötletekkel és összeköttetésekkel segítettem a működést. Kálmán rengeteget tett azért, hogy a közönség értse, amit hall. A koncerteken jó humorral, érdekesen és karizmatikusan felvázolta a repertoáron lévő darabok hátterét, történetét, értelmezését. Nagyon szerette a közönség és mi is szerettük hallgatni. Vicceket is jól tudott mesélni egyébként. Előfordult azonban, hogy még az ő lendülete sem volt elég.
– A Szardínia szigetén található Nuoró település rendszeresen megrendezett kórusfesztiváljára már régóta volt meghívásunk, ám mivel Kálmán félt a repüléstől, nehezen jött össze a dolog. Végül 1988-ban megszerveztem, hogy busszal, komppal elutazzunk. Ezen a fesztiválon egy iskolai koncerten történt meg velünk, hogy Kálmán több ízben leállította a műsort. Ottlétünk egy hetében a kórus – a többi együtteshez hasonlóan – a legkülönbözőbb helyszíneken énekelt. Egy alkalommal elvittek minket egy iskolába fellépni. Kálmánnak szokása volt, hogy csak akkor indított el egy művet, ha már olyan figyelem volt a nézők részéről, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Ám itt ez hiú ábránd volt, a diákokat nem igazán érdekelte a komolyzene, nem figyeltek, beszélgettek, hangoskodtak, nyár volt, meleg volt, sokkal inkább lazulni szerettek volna, mintsem minket hallgatni a hőségben. Kálmán háromszor-négyszer is leállította a csapatot, mondván ő ennek a társaságnak ilyen körülmények között nem ad elő. Aztán csak túljutottunk valahogy az egészen. Szóval ő nagyon komolyan vette a kórusmuzsikát, fontos volt neki, hogy a közönség zeneszerető legyen. Ettől a kis kitérőtől eltekintve persze hatalmas élmény volt a szardíniai utazásunk – is.
Azok a híres pianók
Hanti Mária kórustitkár:
– 1968-ban, 17 évesen léptem be a kórusba, majd egy ideig, amíg a gyermekeimet felneveltem, nem voltam tag, ám 1988 óta megint itt vagyok. Rengeteg csodálatos, életre szóló emlék, próbák, versenyek, koncertek kavarognak bennem. Versenyek Arezzótól Svájcig, megszámolni is nehéz.
– Ahogy a legendákban is él, Kollár Kálmánnak az élete volt a kórus, mi voltunk a családja. Mi voltunk neki a „Drágáim”. Mindig hangsúlyozta, hogy nélkülünk neki sem lennének sikerei. Amikor például megkapta a Magyar Örökség-díjat, mindenkinek csináltatott egy emléklapot, hogy minden egyes tagunk Magyar Örökség-díjasnak érezhesse magát.
– Szinte előttem van, ahogy Kálmán vezényel, hihetetlen, hogy a szemével tudott minket irányítani. Elképesztő volt a munkabírása, addig nyüstölt, hajtott bennünket, amíg nem ment tökéletesen az adott feladat. Vesszőparipája volt a művek lezárása, mondjuk egy-egy piano, egyetlen hang, aminek úgy kellett szólni, hogy már önmagában katarzist okoz. Híresek is voltunk a pianóinkról egyébként. Volt, hogy egy mű három sorát másfél órán át próbáltuk, addig nem nyugodott, amíg nem úgy szólt valami, ahogy elképzelte. Bizony akadtak olyan próbáink is, amikről hazaküldött bennünket. Leintette az éneklést, eldobta a pálcát és azt mondta: – Na indulás, menjetek haza! Mi meg felálltunk, egymásra néztünk és szépen hazamentünk. A legközelebbi alkalommal aztán egy viccel indított, jót nevettünk és folytattuk, ahol abbahagytuk. Szóval volt, hogy ledorongolt minket, de az elismeréssel sem fukarkodott. Amikor meg volt velünk elégedve, tetszett neki, amit hallott azt mondta: drágáim, ez jó volt.
Soós Andrea
NÉVJEGY
Kollár Kálmán 1963-tól 2012-ig volt a Liszt Ferenc Kórustársaság karnagya
Sikerekben gazdag, nemzetközileg is kimagasló érdemeket szerzett nemcsak Veszprémnek, de az országnak is. Irányítása alatt a Liszt Ferenc Kórustársaságnak 11 CD-je készült el. Ezek közül legfontosabb a Kodály Zoltán 24 vegyes kari művét tartalmazó dupla lemez, amely ország-, sőt Európa-szerte is egyedülálló.
17 kortárs szerzőnek a Liszt Ferenc Kórustársaság számára dedikált művét mutatta be Magyarországon és külföldön egyaránt nagy sikerrel.
Feldolgozta a Veszprémi Érseki Levéltár kottagyűjteményét, amely több évszázadra visszamenően tartalmazza a XVII–XVIII–XIX. századi zeneszerzők, karnagyok és orgonisták műveit. A halomban álló, lúdtollal írt kottákból partitúrákat készített a kórus számára. Az ebből a munkából származó Musica Antiqua Vesprimiensis négy albumban jelent meg.
2011-ben készült el Kollár Kálmán Veszprémi Passiója, amely kórushangokra írt szakmai kuriózum. Az ősbemutató 2012. április 4-én, nagyszerdán volt a veszprémi Szent Mihály Székesegyházban.
- július 7-én hunyt el.
Kitüntetései: Veszprém Megyei Művészeti Díj (1983), Pro Urbe Veszprém (1992), Kiváló Tanár Miniszteri Dicséret, SZOT Díj, Mesterkurzus a Zeneakadémián (zenepedagógusoknak és karnagyoknak), Veszprém Megyei Érdemérem és Művészeti Díj (1997), Pro Meritis Veszprém (2 alkalommal) (1998, 2000), Gizella díj (2001), Veszprém Város Díszpolgára (2002), Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztje (2002), Pro Comitatu Díj (2007), Lovászpatona Község Díszpolgára cím (2007), A Magyar Kultúra Lovagja (2009), KÓTA életmű-díj (2009), Magyar Örökség-díj (2011), Örökségünkért érem (2011).