Húsz éve annak, hogy Légrádi Csaba anyagi okokra hivatkozva visszaléptette gárdáját a labdarúgó NB III-ból. A körzetiből hat szezon alatt jutottak el addig, és akkori döntésére ma is élete egyik legfájóbb pillanataként gondol. A mindig magas hőfokon égő, sikerorientált sportember azóta is építőipari vállalkozó, s noha már nem él-hal úgy a futballért, mint régen, a városunk kispályás bajnokságában szereplő III. Félidőre és a PD Truckra szívesen szán időt és energiát.
– Még most is fáj a szívem, ha az akkori képkockákra gondolok, ám bevallom: ma is ugyanúgy tennék. Kínzó azokról az emlékekről beszélni, mikor összegyűltünk, s az egy héttel korábban megyei bajnokságot nyert játékosoknak bejelentettem, hogy nincs tovább, nem indulunk a magasabb osztályban. Utóbb többen jöttek azzal, hogy a lépésemmel évek munkáját teszem tönkre, de aki ismert és belelátott a lapokba, átérezte: nem tehetek mást. A srácok szabadon igazolhatóvá váltak. Az utolsó percig kivártam, mégsem keresett senki. Az NB III anyagi terheit képtelen lettem volna egyedül előteremteni, ráadásul a családom is mind többször a szememre vetette, hogy miért erőlködök és vívok állandó szélmalomharcot. Idővel persze rájöttem: Veszprémben két fociklub nem működtethető párhuzamosan – idézte fel a két évtizeddel ezelőtti múltat a Légrádi SC névadója.
„Zongoracipelő” volt
De miként is lett Légrádi Csaba az ezredfordulóra városunk egyik legismertebb sportbarátja és támogatója, akinek győzelemcentrikussága már-már a legendás kézilabdapápa, Hajnal Csaba szintjét verdeste. Tizennégy éves volt, mikor az édesapja révén a Csopak Tája MGTSZ kispályás köréhez került – ama keretben Bartalfi Károly, Donát Ferenc és Temesvári Miklós kergette a labdát, a kapuban pedig Tóth Attila állt. Légrádi Csaba értésünkre adta: focizni akkor sem igazán tudott, de birkózómúltjának köszönhetően nem volt híján szuflának, így „zongoracipelőként” próbált a társak kezére játszani. Később idősebb Czuczu András (Bundi) elhívta az Építők KTSZ-hez, majd negyedszázada Vingelman Csaba (Csirke) az Oszlop Kft.-től kereste meg, hogy csináljanak egy dózsavárosi közösséget. A Horváth Csaba (Teve), Sári Gábor és Vingelman Tamás (Luca) nevével fémjelzett Légrádi Gold hosszú ideig megkerülhetetlen volt a helyi kispályás bajnokságban, az AC Delcóval és a Tarexszel rendre nagy küzdelmet vívtak. Idővel egyesültek a Tarexszel, az így létrejött Légrádi Építők pedig kimagaslott a mezőnyből. Légrádi Csaba játékos-csapatvezető volt, majd miután betöltötte a 35. életévét, az öregfiúknál – a Steffl Büfé színeiben – is megmérettette magát.
A csúcson hagyták abba
A nagypályás történések kezdetéig 1995-ig kell visszalapoznunk, Radnai Zsolt (Gyapi) a hajdani Volán-sporttelepen akkor szólt Légrádi Csabának, hogy a vállalkozó a salakos pályán nevelkedett együttesük mellé állhatna. Hamarosan már Légrádi Old Boys néven futottak neki a körzeti bajnokságnak, majd minden évben megnyerték az adott osztályukat. A 2000/2001-es kiírásban a megyei első osztályban lettek a legjobbak, előtte fuzionáltak Somogyi Károly szintén jó képességű körével. Rugovics Vendel volt a szakvezetőjük, aki remek garnitúrát rakott össze, a Czuczu András és Lovas László húzta Légrádi SC az utolsó idényében is közönségszórakoztató produkcióval szolgált és száznál is több gólt rúgott. A titkuk az egységükben volt keresendő. Tesztmérkőzésen gól nélküli döntetlenben maradtak az élvonalbeli Zalaegerszegi TE-vel, majd a megyeválogatottak tornáját is megnyerték, a döntőben négy-nullára verték a Komárom-Esztergom megyeieket.
– Emlékszem, a stadionban pezsgőfürdővel köszöntöttük az aranyérmünket, aztán kisvártatva elérzékenyültünk, mikor a hétvégi házunkban összejöttünk. Pedig az évzárón elvileg ünnepelni akartunk, ám végső elkeseredésemben feltettem a kezem. Magunkkal szemben is bizonyítottunk, valójában a csúcson hagytuk abba. A működésünket illetően magamra maradtam, egyértelmű volt, hogy a város nem kér belőlünk. Pedig Veszprém, ha más nem, munkához való jutás lehetőségével támogathatott volna. A fiúk végül a megyei gázsiért is vállalták volna az NB III-at, de ez már nem változtatott a történeten. A következő pontvadászatban Sümeg–Légrádi néven indult egy gárda, s bár az ottani elöljárók szerették volna, ha ellátok valamilyen tisztséget, én nem akartam ide-oda ingázni. A kárörvendők biztosan örültek, hogy a mutatványba beletört a bicskám. Akkor döntöttem el, hogy hátat fordítok a nagypályás labdarúgásnak …
Maradt a kispályás foci
Légrádi Csaba fél évig tartotta magát a fogadalmához, hiszen a Légrádi Gold és a Fújtatók kispályás csapatából akkortájt többen játszottak Márkón, ők csalták el a városunkhoz közeli településre. Levezetni ment hozzájuk, de egy hét múlva már tréner volt, a következő héten pedig – miután lemondott a vezetőség – felkérték a sportkör irányítására. Egy időben volt játékosa, edzője és elnöke a klubnak. A korábbi évekkel ellentétben egy fillérjébe sem került a foci körül mozogni. Később Gergely Gyula lett a trénerük, akinek az irányításával szintén „behúzták a megye egyet” és vállalták az NB III-as indulást. Légrádi Csaba az ottani utánpótlás miatt egyik pillanatról a másikra hagyta ott a márkói egyletet, majd kizárólag a kispályás foci mellett tört lándzsát, aminek azóta sem fordított hátat. Ugyan a nevét már nem viseli csapat, ám az öregfiúk alsó- és felsőházában is érdekelt. Előbbi helyen a III. Félidő játékosa és vezetője, olyan remek spílerek mellett, mint Bényi Kálmán, Görgics Kálmán és Zoltán, illetve Hollósi Zsolt. Az erősebb ligában a PD Truck vezetője, ahol többek között az Illés testvérek, Zsolt és Péter, aztán Mészöly Erik, Plander Róbert és Tehel Zoltán lövi a gólokat, a kapuban pedig Rapali István jeleskedik.
Király Ferenc