Mindig arra törekedtem, hogy az újságírói szakmai szabályokat betartsam, a díj után fokozottan kell erre törekednem – vallja Marton Attila újságíró, akit munkássága elismeréseként idén Szabad Sajtó Díjjal jutalmazott Porga Gyula polgármester.Cseh Zoltán (A kollegiális viszonyokra való tekintettel engedje meg az olvasó, hogy a beszélgetést tegező formában közöljük.)
– Mikor villant fel előtted először, hogy újságíró leszel?
– A pécsi bölcsészkarra jártam mozgókép és média–történelem szakra. A középiskola végétől nagy hírfogyasztó voltam, az újságírás az egyetem alatt kezdett érdekelni. Ez a 2000-es évek második felére tehető, amikor az online hírportálok kezdtek feltörni, de a nyilvánosságban a nyomtatott sajtó szerepe meghatározóbb volt. Emlékszem, mi is előfizettünk otthon több napi- és hetilapra. Egy idő után azt éreztem, hogy érdekel a másik oldal, a hírkészítés, ezért jelentkeztem az UnivPécs nevű egyetemi laphoz újságírónak a mesterképzés alatt, ahol kellemes tapasztalatokat szereztem. Következő lépcsőfokként jelentkeztem gyakornoknak a Dunántúli Naplóhoz, a Baranya megyei napilaphoz, 2012-ben pedig visszajöttem Veszprémbe és a Naplónál kezdtem el dolgozni külsősként. Az egyetemi lapnál töltött időszak és a visszajelzések megerősítettek abban, hogy jó helyen vagyok.
Minden témában bevethető
– Kész újságírónak tartod magad?
– Ez a szakma folyamatos tanulást igényel, aminek sosincs vége. Változnak az olvasói elvárások, megújul a technológia, illetve mindig lehet jobban, pontosabban írni. Rengeteg kedvező tapasztalat ért, amikor bekerültem a helyi sajtóba. Hálás vagyok a Napló jelenlegi és korábbi munkatársainak, szerkesztőinek, akik egyengették-egyengetik az utam ezen a pályán. Igaz ez a helyi sajtóra is: bárkihez fordultam, mindig segítséget kaptam. Nagyon pozitív élmény ilyen körülmények között dolgozni Veszprémben.
– Széles műfaji körben vagy bevethető, az utóbbi időben mégis inkább a tudósításaiddal találkozhatunk.
– Amikor a Naplóhoz kerültem, jobbára kulturális anyagokat írtam. Számos interjút készítettem zenészekkel, színészekkel, filmrendezőkkel. Idővel jöttek új feladatok, ismeretlenebb területek. Nálunk a lapnál mindenkinek van egy földrajzi és egy szakmai területe, hozzám elsősorban Veszprém és az önkormányzat tevékenysége tartozik. Most a tudósítások vannak túlsúlyban, de továbbra is azt vallom – és a kollégáim is megerősítik talán –, hogy bármilyen témában bevethető vagyok. Arra is volt példa, hogy a veszprémi focicsapat egyik hazai mérkőzéséről tudósítottam, beugróként. A mai újságírók többsége már univerzális, nincs arra lehetőség, hogy minden területnek legyen szakújságírója.
– Melyek a legerősebb újságírói élményeid?
– Az első írásaim. Film- és színházkritikák, interjúk, amelyek nyomtatásba kerültek még az egyetemi éveim alatt, de az elmúlt években is rengeteg emlékezetes élmény fűződik a munkámhoz. Legutóbb talán az Európa kulturális fővárosa eredményhirdetése, amit együtt élhettem meg a csapattal. Kevésbé pozitív, de sokáig megmaradnak bennem a vörösiszap-ügy tárgyalásai. Egy idő után az országos sajtó eltűnt a tárgyalóteremből, ezzel a felelősségem is nőtt.
Részrehajlás nélkül
– Hogyan reagál a környezeted, amikor kiderül, hogy újságíró vagy?
– Az első reakció általában a meglepődésé. Innen két út a jellemző. Az egyik esetben mindenképp meg akarnak osztani velem egy történetet, amit szeretnének viszontlátni a sajtóban, a másik verzió egyfajta távolságtartás.
– A nyomtatott sajtó mellett az online térben is megjelennek az írásaid. Van különbség a kettő között?
– Az internet magával hozta a gyorsaság igényét, ezzel együtt előfordulhat, hogy kopik a pontosság, a részletesség, illetve rövidebbek az írások is online, de mivel nyomtatásban is megjelennek a cikkek, meg kell felelnem mind a két elvárásnak.
– Újságíróként mit tartasz a legfontosabbnak?
– Röviden: a közvélemény pontos tájékoztatását. Létezik az objektív újságírás eszménye, de nem lehet kizárni az újságírásból a szubjektív, egyéni látásmódokat, ezt jól példázzák a különböző ideológiát követő médiumok. Én próbálok részrehajlás nélkül dolgozni. Ez nem sikerülhet mindig, de szakmai minimumként, alapelvárásként törekszem rá.
– Másképp közlekedsz az utcán, mint újságíró? Figyeled a környezeted?
– Kétféle újságíró létezik: az egyik teljesen kikapcsol civilben, a másik folyamatosan figyel. Ha látok valami érdekeset, azt jelzem a szerkesztőnek vagy utánajárok én magam. Most például az interjúra érkezve vettem észre, hogy felállványozták az idősek otthonát, ennek utánanézek mindenképp.
– Úgy tűnik, hogy folyamatosan dolgozol. Mi jelent számodra kikapcsolódást?
– A mai napig sok hírt fogyasztok, de ez is inkább munka. Rendszeresen járok színházba, koncertekre – bár ezekből nem jutott sok mostanában. Ha van időm, akkor pedig olvasok. Ezeken kívül a labdarúgás tud elszakítani a munkától. A magyar fociválogatottal kapcsolatos összes hír és mérkőzés kitüntetett figyelmet érdemel nálam.
A díj kötelez
– Mit éreztél, amikor felhívtak: idén te kapod a Szabad Sajtó Díjat Veszprémben?
– Az első meglepődést követően megtiszteltetést éreztem. Igyekszem megfelelni az elismerésnek a jövőben, hiszen egy városi kitüntetés pluszfelelősséget ró az emberre. A díj súlyát tovább növelte, hogy a város első embere nyújtotta át. Összességében egy pozitív visszajelzés, hogy valamit jól csinálok. Nyolc és fél éve vagyok a pályán, még sokkal több van előttem, mint mögöttem.
– Van most nagy vágyad, amiről/akiről szeretnél írni a közeljövőben?
– Az elmúlt években számos zenésszel, színésszel, rendezővel készíthettem interjút, valamennyi hatalmas élményt adott. Lovasi András énekesen keresztül, Török Ferenc filmrendezőn át Somló Tamásig. Mindenki nyitottnak, közvetlennek és barátságosnak bizonyult, pedig kezdő újságíró voltam. Mindig adtak időt a beszélgetésre, ami nagyon fontos egy jó interjúhoz. Mácsai Pál színésszel egyszer volt egy megbeszélt interjúnk az egyik veszprémi fellépésekor, de a körülmények sajnos úgy hozták, hogy elmaradt az a beszélgetés. Remélem, sikerül bepótolni egyszer.