Újra Veszprémé a Magyar Kupa

Három Veszprém megyei csapat – a Telekom, a Balatonfüredi KSE és az NB I-es újonc VKKFT – jutott be a férfi kézilabda Magyar Kupa idei négyes döntőjébe, amelyet Szigetszentmiklóson rendeztek vasárnap és hétfőn. A negyedik résztvevő a címvédő Mol-Pick Szeged volt, de most be kellett érnie az ezüstéremmel, mivel a döntőben két góllal legyőzte a Telekom, amely 28. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzmeccsen a fürediek hétméteresekkel nyertek a VKKFT ellen.

Darcsi István – A vasárnap lejátszott két elődöntőben kiütközött a jelentős tudásbeli különbség a két Bajnokok Ligája-résztvevő javára. Az első mérkőzésen a Telekom úgy aratott 17 gólos győzelmet a Balatonfüred fölött, hogy a veszprémiek érezhetően nem teljes gőzzel kézilabdáztak, nem is volt rá szükség. Bő 10 perc elteltével már öt góllal vezetett a magyar rekordbajnok (8:3), a szünetre pedig kétszámjegyű lett a különbség (23:12). A második félidőben is jó ritmusban kézilabdázott a Telekom és tetszés szerint érte el a góljait (43:26). Még a kapus, Vladimir Cupara is kivette részét a góllövésből amellett, hogy kiválóan ellátta a saját feladatát. Jellemző David Davis vezetőedző alakulatának teljesítményére – és persze a fürediek gyenge ellenállására –, hogy a kapussal együtt valamennyi veszprémi játékos betalált a tópartiak kapujába. Közülük Maqueda (7), Manaszkov (5) és Nenadics (5/3) volt a legeredményesebb.
Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a másik elődöntő, a Mol-Pick Szeged–VKKFT összecsapás. Azok után, hogy a veszprémi kiscsapat a bajnokságban mindkétszer megszorongatta neves ellenfelét (a Tisza-partiak otthon csak 28:25-re, Veszprémben pedig 23:25-re tudták legyőzni Tombor Csaba vezetőedző csikócsapatát), titkon a csodával határos meglepetésre számítottak a királynék városában. Ez azonban elmaradt, az első félidő közepén féltucat volt a különbség a szegediek javára (16. perc: 12:6), ami tucatnyira nőtt a szünetig (23:11). Ezzel aztán el is dőlt a továbbjutás sorsa, mindkét csapat a másnapi helyosztóra tartalékolva játszott a második félidőben, amelynek végére 20 lett közte (41:21). A két fiatal tehetség, Fazekas (5) és Éles (5/2) volt a veszprémiek legeredményesebb játékosa.

Szöllõsi Balázs, a Balatonfüredi KSE (b2), valamint Szeitl László, Kristóf Mátyás és Bugyáki Dávid, a Veszprémi KKFT játékosai a férfi kézilabda Magyar Kupa bronzmérkõzésén a szigetszentmiklósi városi sportcsarnokban 2021. április 12-én. MTI/Illyés Tibor

A hétfői bronzmeccsen viszont kitettek magukért az előző napi vesztesek. Annak ellenére, hogy a bajnokságban hat góllal kikapott Balatonfüreden a VKKFT, most sokkal szebb arcát mutatta a fiatal veszprémi csapat. A játékidő nagy részében a VKKFT vezetett, volt, hogy három góllal (36. perc: 13:16), de a fürediek rendre visszazárkóztak, majd az utolsó percben szerencsés körülmények között egyenlítettek. Ember­előnyben támadhattak a veszprémiek, de egy rossz passz miatt elvesztették a labdát, a tópartiak pedig éltek a felkínált lehetőséggel. A 25:25-re végződött párharcot hétméteresekkel döntötték el, amelyben az addig remekül kézilabdázó Éles, Hári és Fazekas hibázott, és hiába védett büntetőt a rendes játékidőben is bravúrok sorozatát bemutató Borbély, a fürediek eggyel többet értékesítettek, és ezzel megszerezték a bronzérmet.
A döntőben az volt a kérdés, hogy a Telekom Veszprém 28. vagy a Mol-Pick Szeged 8. alkalommal emelheti-e magasba a Magyar Kupát. A két csapat az elmúlt nyolc alkalommal mindig ott volt a fináléban, és mivel tavaly a koronavírus miatt nem játszották le a négyes döntőt, a 2019-ben Debrecenben győztes szegediek címvédőként kezdték a játékot. Az első félidő hajrájáig nem volt egy gólnál nagyobb különbség a két csapat között, végül 14:12-es Telekom-vezetéssel zárult a játékrész. A folytatásban egyre erőteljesebb lett a veszprémiek játéka, három góllal vezettek a második félidő közepén (46. perc: 20:17), majd négyre nőtt a különbség (53. perc: 24:20). Ekkor érződött, hogy a szegediek ezt a hátrányt már nem tudják ledolgozni. A négyből két gólt lefaragtak, de a Telekom biztos győzelmét (28:26) képtelenek voltak megakadályozni. Sokat tett a veszprémi győzelemért a kapuban Cupara, védekezésben Blagotinsek, támadásban pedig Jahja (6/2), Moraes (5) és Nenadics (5), de a gólok számától függetlenül valamennyi csapattárs hozzátette a maga részét a megérdemelt sikerhez.
* * *
A férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének eredményei. Az elődöntőben: Telekom Veszprém–
Balatonfüredi KSE 43:26 (23:12), Mol-Pick Szeged–Veszprémi Kézilabda Kft. 41:21 (23:11). A bronzmeccsen, a 3. helyért: Balatonfüred–VKKFT 25:25 (11:12), hétméteresekkel 3:2. A döntőben, az 1. helyért: Telekom–Szeged 28:26 (14:12). Végeredmény: 1. Telekom Veszprém, 2. Mol-Pick Szeged, 3. Balatonfüredi KSE, 4. Veszprémi Kézilabda Kft. A 28. Magyar Kupa-győzelmét kiharcoló Telekom Veszprém csapata: Blaz Blagotinsek, Vuko Borozan, Rodrigo Corrales, Vladimir Cupara, Dörnyei Borisz, Ilic Zoran, Lékai Máté, Ligetvári Patrik, Lukács Péter, Kentin Mahé, Dejan Manaszkov, Gasper Marguc, Nikolaj Markussen, Jorge Maqueda, Rogerio Moraes, Petar Nenadics, Andreas Nilsson, Jahja Omar, Palasics Kristóf, Danyiil Siskarjov, Manuel Strlek, Kent Robin Tönnesen. Vezetőedző: David Davis, edző: Pérez Carlos, kapusedző: Sterbik Árpád, erőnléti edző: Marija Lojanica.