Bár egyelőre keveset tehetnek, nagy terveket dédelgetnek a Veszprém–Bakony Táncegyüttes tagjai. Megújítanák teljes viselettárukat, saját zenekart nevelnek ki és rajtra készen várják, hogy végre a Mezőséget és Székelyföldet bemutató új műsorukon dolgozzanak. Eközben nem feledkeznek meg arról sem, hogy mindez csak a közösség összetartó erejével lehetséges.Soós Andrea – Az a célom, hogy a Dunántúl legjobb táncegyüttese legyünk – mondja Kádár Ignác, a Veszprém–Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője, zenész, táncos, egyszersmind országszerte keresett oktató, koreográfus, a Fölszállott a páva népszerű és legendás felkészítő mestere. Hogyan töltötték az elmúlt egy évet, hogyan fognak eljutni a kijelölt célig és miért jó egy zuhogó esőben tartott erősítő edzés? Kiderül beszélgetésünkből.
– A Veszprém–Bakony Táncegyüttes életét is ellehetetlenítette a pandémia. Hogy vannak, hogyan telt az elmúlt időszak és mi a helyzet most?
– Bízom benne, hogy mindenki jól van, az utolsó, novemberi szigorítások óta nem találkoztunk, telefonon, Skype-on tartjuk a kapcsolatot. Ősszel még, bár állandó próbahelyszínünk, az Agóra zárva volt, egy herendi ifjúsági ház kistermében 10 fős próbákat tartottunk. Ez egész jól működött, szépen haladtunk a feladatainkkal, de aztán annak is vége lett sajnos.
– Az első lezárásokkor, egy évvel ezelőtt, még belevágtak az online próbákba is. Nem vált be?
– Igen, tavaly tavasszal a Zoomon keresztül dolgoztunk. Művészeti vezető társammal és feleségemmel, Nagypál Anett-tel itthon a konyhában előtáncoltunk, a többiek meg a képernyő előtt próbálták felvenni a ritmust. De ahogy egyik barátom mondta, páros táncot online tanítani olyan, mint víz nélküli medencében úszni. Van, akinek a testvére vagy más családtagja szintén táncol, ők össze tudtak kapaszkodni, de a többség nem. Mutattunk persze szólóban is megoldható figurákat, de összességében az egész inkább a kapcsolattartásra, beszélgetésre volt csak egy nem túl ideális megoldás.
Jubileumi ünnepség elhalasztva
– Sokan vártak a 45 éves jubileumot ünneplő nagyszabású műsorukra.
– Nagyon akartuk és terveztük mi magunk is. Az évforduló 2019-ben volt, az ünnepséget átcsúsztattuk 2020-ra. De az ismert okokból végül nem lett belőle semmi. Pedig fontos lett volna, hiszen az egykori táncosainkat is visszahívjuk ezekre az alkalmakra, jó, ha minél többen vannak, de az idő előrehaladtával sajnos fogyatkoznak. Most úgy döntöttünk, hogy elengedjük az évfordulós bulit és majd az 50. évünket ünnepeljük meg.
– Nem ez volt persze az egyetlen, amiről le kellett mondani.
– Így van, füstbe ment a decemberi éves nagy produkciónk, amelyen mindig az elmúlt időszakban tanultakat, az újdonságainkat mutatjuk be. De a havi táncházak is elmaradtak, illetve különös szívfájdalom, hogy a táncegyüttes zenekarával, a Zagyva bandával közösen indított zeneoktatási programunk is félbeszakadt.
– Mi a háttere a Veszprém–Bakony Táncegyüttesnek?
– Próbáink az Agórában vannak, évi 3–4 ingyenes előadásért cserébe bocsátják rendelkezésünkre a próbatermet. Azután önkormányzati támogatásban is részesülünk, illetve minden számunkra nyitott pályázaton elindulunk. Van egy alapítványunk is, ez az együttes fő fenntartója.
– Mennyien ropják a táncot és adott esetben mennyien állnak színpadra?
– A júniusi edzőtáborban, amit a nyári nyitáskor azon nyomban megtartottunk, 48 főt számoltam. Az utolsó nagy produkciónkban mindenki lehetőséget kapott, a fináléban pedig együtt álltunk a színpadon. Arra törekszem, egy műsoron belül mindenkinek jusson egy-két-három alkalom megmutatkozni. A csapatban sok a fiatal, a 17–24 éveseket sorolom ide, ők a többség, vannak aztán a régebbi táncosok, ők 28–35 évesek, meg egy-két negyvenes. Ez így van jól, mert mindig van a fiataloknak példaképük.
Tiszta forrásból táncszínházat
– Feleségével, Nagypál Anett-tel 2016-ban vették át az együttes vezetését. Milyen stratégiával álltak elő?
– Már az elődeim is az együttes táncszínházi jellegét próbálták erősíteni. De még nem tartunk ott, hiszen ehhez nagyon komoly alapok szükségesek. Úgyhogy amikor tőlem azt kérdezték, hogy mikor csinálunk táncszínházi produkciót, azt válaszoltam, hogy majd akkor, amikor megtanulunk tisztességesen ugrani, forogni stb. De ez a cél, ezen dolgozunk gőzerővel és ezt a folyamatot akasztotta meg a vírus. Pedig már a célegyenesben voltunk. Most ott tartunk, hogy kell fél-egy év, hogy tökéletes formába lendüljünk.
– Segítsen megértenünk, hogy mi a különbség a táncszínházi produkció vagy jelleg és a táncegyüttes(ek) egyéb előadásai között.
– A táncszínházi minőség magas szintű felkészültséget kíván. A táncosok részéről hatalmas tudást, virtuozitást. Amíg ez a szint nincs meg erőnlétben, technikában, addig marad a tiszta folklór, a tiszta, nyers néptánc, a tájegységeket bemutató táncok például. Míg a táncszínházi műsorokhoz, akár a történelmi vagy más szálra felfűzött tematikus produkciókhoz mindennek a virtuóz feldúsítása szükséges.
– A feleségével táncosként is aktívan részt vesznek a színpadi munkában is, igaz?
– Így van és emiatt dicséret és kritika is ér minket. Van, aki azt mondja: Neked már nem kell táncolni, csak taníts, figyeld a táncosaidat. De nagyon szeretjük. Boldoggá tesz és inspirál, ha azt látom a nézőn, hogy örömet tudok neki okozni, úgyhogy amíg bírom, addig csinálom.
Országszerte számítanak rájuk
– Hol mindenhol lépnek fel?
– Nagyrészt a megyében vannak előadásaink, de hál’ Istennek sokfelé hívnak bennünket. Sopron, Erdély, Gyimes és még sorolhatnám a helyszíneket. A Budapesti Táncháztalálkozó gálaműsorán is láthattak már minket. Ezeknek a kihívásoknak nagy a motiváló ereje, segít egyben tartani a csapatot.
– Ön nagyon keresett és népszerű mester, Nagypál Anett-tel együtt felkészítő mentorok voltak a Fölszállott a páva című televíziós műsorban, folyamatos tanító, oktató munkát végeznek a saját táncegyüttesükben és felkért koreográfusként is számos más helyen, például külhoni magyarok közösségeiben is. Mi a titok, hogyan lehet jól átadni a tudást, egyszersmind lelkesíteni is a tanítványokat? Minden jó táncos jó tanár is egyben?
– Utóbbival kezdem: nem, nem az, sőt. Megmondom őszintén, én magam sosem törekedtem arra, hogy neves tanár legyek, csak azt vallom, hogy ami dolgunk van, azt csináljuk meg tisztességgel. Tehát ha felkérnek tanítani, akkor menjünk el és tanítsuk meg az anyagot úgy, hogy az tökéletes legyen. Vagy csináljunk olyan koreográfiát, hogy azzal helyezést érjünk el, hogy nyűgözzünk le úgy mindenkit, hogy megint bennünket hívjanak.
Így aztán szép lassan kiforrta magát, hogy a televízióig jutott a hírünk, elhívtak az említett műsorba felkészítő mentornak. Ha tanítok vagy táncolok, úgy állok bele, hogy fel akarom tépni a padlót is. Ezzel az érzéssel érdemes csinálni és ezt tudni kell átadni is. Fel kell tüzelni a tanítványokat, sőt úgy feltüzelni, hogy a jelenlegi önmagánál többé váljon. Ezenfelül rá kell érezni, hogy melyik tanítványhoz hogyan kell hozzáállni, kinél melyik módszer, habitus működik. Ezt állítólag jól csinálom, persze én is úgy vettem észre, hogy mindig sikerül (nevet). A Fölszállott a páva idején is arról voltunk híresek, hogy minden pillanatban csináltuk a dolgunkat, mindig ütöttük a vasat: a büfében vagy bármely eldugott sarokban csak próbáltunk és próbáltunk. Szerintem ezt csak így érdemes, másként nincs értelme. Így van hosszú távon keresnivalója az embernek a piacon. Ha elpunnyadtál, akkor villámgyorsan lecserélnek, hiszen nagyon sok tehetség van.
– Az együttesben is hasonló mentalitással tanít.
– Természetesen ezt az együttesbe is át kell vinni, meg kell érezni, hogy a csapatnak mire van szüksége. A júniusi táborunkban például, amikor elkezdett szakadni az eső, mi csak összenéztünk a fiúkkal, ledobtuk magunkról a próbaruhát és kimentünk a szabad ég alá. Majd megszólaltam, hogy ne álljunk itt, tegyük hasznossá magunkat, és tartottunk ott helyben egy erőnléti edzést. Szakadó esőben fekvőtámasz, guggolás. Meg is voltak lepődve, hogy én is végigcsináltam, 20 évvel idősebben. Mondtam, gyerekek, a színpadra is fölmegyek veletek és ugrok akkorát, mint akármelyikőtök. Az ilyen kalandok tudják inspirálni a táncosokat.
– A Kis-Bakony Táncegyüttesből érkezik az együttes utánpótlása, működik a rendszer?
– Igen, tavaly is felhoztunk 12 fiatal táncost. Eleinte nehéz nekik, hogy hetente háromszor, háromórás próbáink vannak, mert a heti egyszer másfél órához szoktak, van, aki elképed, el sem tudja képzelni, hogy ennyit ugráljon, de nagy részük megmarad nálunk. De másik ifjúsági együttesből is szoktak átjönni hozzánk, mindenkinek nyitva a kapu, csak be kell tartani a szabályokat. A közösségi szellemet tiszteletben kell tartani és nemcsak kérni, de adni is kell.
A közösség ereje
– A közösségi szellemről és a vegyes korosztályról szólva, a példaképek, az idősebbek tisztelete nélkül a népi kutúra gyakorlatilag nem létezhet, nem adható át. Ezzel szemben az élet más területein a fiatalság kultusza a jellemző, sokat hallunk arról, hogy az idősebbeket félreállítják.
– Itt bizony nem így van, itt együtt kell gondolkodni, együtt kell lüktetni, nagyon gyorsan meglátszik a színpadon, ha nincs egyben a csapat. A technika, a tudás és a munka egy dolog, emellett a közösségnek is nagyon erősnek kell lenni. Éppen ezért sokszor csak úgy összejövünk valamelyikünk telkére bográcsozni, métázunk, focizunk, hallgatjuk a zenét, iszogatunk, beszélgetünk. Nagyon kellenek ezek az alkalmak, különben elfásulnak az emberek.
– Milyen kép él a fejében a jövő Veszprém–Bakony Táncegyütteséről?
– Legalább három ilyen képem van. Az egyik, hogy az együttesnek legyen saját zenekara. A zenészek megfogadása óriási probléma az ország szinte összes együttesében. Kényes dolog, vagy nincs pénz, vagy nem érnek rá a muzsikusok, mindig van valami nyűg. Sokkal jobb lenne, ha négy táncos tudna úgy muzsikálni, hogy ha kell, kísérje a csapatot. Most, hogy elindítottuk a saját zenei oktatásunkat a Zagyva Bandával, 2–3 fiú is hegedűt vett a kezébe, ketten-hárman pedig brácsát. Azt gondolom, hogy 3–5 év múlva ki tudunk állítani egy tisztességes bandát.
A másik, hogy megújuljon a teljes viselettárunk. Ebben is haladunk. A néptáncosokat, népzenészeket támogató Csoóri Sándor Programtól szép összeget nyertünk egy pályázaton, amiből népviseletet varratunk. Elsőként a Székelyföld és Mezőség tánckultúráját bemutató új produkciónk viseletei fognak elkészülni belőle, illetve már készülnek is. Fontos szempont ez, hiszen nem lehet a 20 éves ruhákat fölvenni egy versenyen vagy fesztiválon, mert kinevetnek és hazaküldenek.
A Dunántúl legjobbja lenne
– Mi a harmadik kép?
– A legnagyobb, nem titkolt célom, hogy a Dunántúl legjobb táncegyüttese legyünk, persze úgy, hogy ezt ne én mondjam ki, hanem egyértelmű legyen az egész táncházmozgalom számára, hogy kik vagyunk és mit tettünk le az asztalra. Egyelőre nem tartunk ott szakmailag. 2017-ben, amikor az első pályázatot beadtuk és igen kevés pénzt nyertünk csak, felhívtam a bírálóbizottságot, mi az oka, hogy a többi együttes megkapta a legmagasabb összeget, mi meg, a Veszprém–Bakony Táncegyüttes, csak az egyharmadát. Erre megkérdezték, hogy ki az a Veszprém–Bakony Táncegyüttes. Ezt a mondatot nagyon megjegyeztem. Azóta mindig úgy megyek be a próbaterembe, hogy na, majd egyszer megtudjátok. Az első névjegyet 2018 májusában letettük, akkor kaptuk az első kiváló minősítésünket. De van még dolgunk, van hová eljutni, bízzunk benne, hogy így is lesz.