Egykoron Egerszegi Krisztina utódjának kiáltották ki, tizenhét évesen mégis visszavonult a sportágától, mert belefáradt a hajnali óracsörgésekbe és már nem talált örömöt az úszásban. Kiss Juditnak, a VÚK kétszeres olimpikonjának gyerekként kellett felnőttként viselkedni, miközben sokan vették körül, akik mosolyogtak rá és kedveskedtek neki. Mivel a sport világából szinte azonnal integrálódott a civil életbe, kétgyermekes édesanyaként boldog és kiegyensúlyozott ember.
Király Ferenc – Vagy negyedszázada annak, hogy a Március 15. utcai uszodában székelő Veszprémi Úszó Klubnál pompás csapat alapjait kezdték lerakni, az évek során olyan kitűnőségek álltak Gyenge Zsigmond vezetőedző rendelkezésére, mint Moldvai Katalin, Schönek András, Kádár Lajos, Kovács Norbert, Felföldi Viktória, Farkas Marianna, Mák Zsófia, Zámbó Diána, Andorka Viktor, Hudi Zsanett, Pleszinger Petra és Schmiedhoffer Diána. A különböző erőpróbákról mindnyájan szakajtónyi éremmel tértek haza, közülük mégis Kiss Judit volt a legfénylőbb gyémánt, aki az 1992-es barcelonai és a négy évvel későbbi atlantai ötkarikás játékokon képviselhette városunk, illetve hazánk színeit.
Tizenkét évesen az olimpián
A rövid, de annál aktívabb pályafutása alatt csak az élsportnak élt, naponta 12–14 kilométert teljesített. Katalóniában ő volt az esemény legfiatalabb résztvevője. Tizenkét évesen állt rajtkőre, miként fogalmaztak: menedzselési szándékkal indult, hogy szokja a nagy versenyek légkörét. A kislány végül 400 és 800 méter gyorson is megjavította a legjobbját, előbbiben a 24., míg utóbbi számban a 18. helyet szerezte meg. A szakemberek egymást túllicitálva, óriási jövőt jósoltak neki. Csakhogy akkor még oly’ fiatal volt, hogy további két évig nem vehetett részt ifjúsági és felnőtt Európa-bajnokságon. Később „kipipálta” az alsó korhatárt és ifi Eb-másodikként utazhatott a ’96-os olimpiára, ahol 800 méteren a 38. helyen végzett. A monoton faltól falig tempózások közben elhatározta: Atlantáig becsületesen dolgozik, aztán szögre akasztja a dresszét. A neves fővárosi klubok által csábított csillag a második olimpiája után nem sokkal visszavonult. Mikor Gyenge mester elé állt és közölte vele a döntését, a nevelőedzője csak annyit tudott kipréselni magából, hogy az élsportba jóformán ennyi idősen kellene belevágnia.
– Barcelona után három hét pihenőt kaptam, aztán minden kezdődött elölről: tréningek, hazai és külföldi edzőtáborok, felkészülési, korosztályos és felnőtt viadalok. Lassan egy szertelen bakfislánnyá váltam, aki sok mindennel dacolt, és volt, amivel szemben lázadni kezdett, Zsiga bácsinak mégis nehezemre esett elmondani a döntésemet. Hiába hívtak máshová, sosem akartam elhagyni őt, hiszen amit sportolóként elértem, az nagyban neki köszönhető. Atlanta után még fél évig úsztam, levezettem, majd elegem lett mindenből. Gyerekként kellett felnőttként viselkednem, aztán felnőttként próbáltam pótolni a gyerekkori lemaradást. Ám akadtak dolgok, amiket már nem tudtam újraélni. Amíg én a medencében dolgoztam, addig a barátnőim szórakozni jártak. Hívtak ugyan magukkal, de nekem este már csak aludni volt kedvem. A sport sok lemondással és erőfeszítéssel járt. Kis időnek el kellett telni ahhoz, hogy egyenesbe kerüljek, hogy harmóniába kerülhessek önmagammal. A sport sok mindenre megtanított, ám az életre nem igazán. Mikor hátat fordítottam a medencéknek és kiléptem a nagyvilágba, akkor döbbentem rá, hogy az uszodán kívül is van élet. Formálisan szétestem, azonban legbelül tudtam, hogy mindezek dacára még bármire képes vagyok – mesélte Judit, akiből úgy lett úszó, hogy hajdanán elkísérte az egyik osztálytársát egy gyógy-úszófoglalkozásra, ahol az értő szemek hamar kiszúrták és felfedezték.
Kitartás, szorgalom
Noha Gyenge edző azt akarta, hogy törődjön kicsikkel, az egykori tanítvány úgy volt vele: az okítás nem az ő világa. Egy ideig nem hiányzott neki az uszoda légköre, de mikor a gyermekei a Balaton Úszó Klub Veszprém tagjai lettek, újra erőt vett magán, s míg a szerettei edzettek, addig ő magányosan – „ráérős anyukaként” – a szélső pályákon rótta a hosszakat. Az inkább rá hasonlító, kitartó, 13 éves Mór egyébiránt azóta is úszik Szokolai László edző irányítása mellett, viszont az édesapjára ütött, talpraesett, a jég hátán is megélő 12 éves – a monotóniával barátságot éppen nem ápoló – Róza már röplabdázik és egy ideig a Dózsavárosi Diáksport Egyesületben vívott is. Judit és párja, nem szóltak bele, hogy a csemetéik mit sportoljanak, mint aláhúzták: a legfontosabb, hogy mozogjanak valamit. – Már alig várom, hogy elkészüljön az új veszprémi uszoda, ahol a reményeim szerint gyakori vendég leszek. Ha arra autózom, mindig eszembe jut: milyen kár, hogy Zsiga bácsi nem érhette meg ezen impozáns létesítmény átadását. Ő mindig valami ilyesmire vágyott…
A vízben elszánt és céltudatos hölgy ebből és abból is, a sikerekből és a csalódásokból is tanult. Miközben önmagát lázasan és türelmetlenül kereste, idővel teljes lett az élete. Noha a fiatalkori évei többségét szigorú szabályok szorításában élte, a sport megtanította arra, hogy a kudarcot minél hamarabb feldolgozza, s azokat építő jellegűnek, hovatovább iránymutatónak lássa. Amivel a sport felvértezte – a kitartás, a szorgalom –, azt magával vitte a civil életbe. Miután definiálta, hogy számára mi a siker, a céljait hogyan érheti el, igyekezett kihasználni a lehetőségeit. – Régóta vezetek egy lakberendezési stúdiót, igen, azt csinálom, amit igazán szeretek. Eleinte csak tapétáink voltak, aztán idővel karnisokkal, függönyökkel és szőnyegekkel bővítettük a repertoárunkat. A pandémia persze a mi profilunkba és üzletünkbe is begyűrűzött, de hiszem, hogy mielőbb vége lesz ennek az egésznek.
Sosem szabad feladni
– Néha felötlenek a téli szlovákiai edzőtáboraink, a szentkirályszabadjai nyitott medence, ahol gyakoroltunk és a rég látott társak. Tényleg összetartó közösség voltunk. A sportszeretetem mára is megmaradt, reggelente hat kilométert futok, s az időnket próbáljuk úgy beosztani, hogy a gyerekeink hétvégi fellépésein ott lehessünk. Valamikor sokat kaptam a sporttól, szinte gyerekként bejártam a világot, eljutottam olimpiákra, még sincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy oly’ fiatalon fordítottam hátat az úszásnak. Akkor egy új karrier kezdődött számomra, ami az addiginál is több kihívást tartogatott. Akadtak győzelmeim és vereségeim, ám megtanultam, hogy ezeket az eredményeket miként kell kezelni vagy éppen átvészelni. Egy biztos, feladni sosem szabad. A szívemben régóta nem a sport az első, hanem a család. Velük, a szeretteimmel szeretnék sok időt eltölteni és az álmainkat együtt megvalósítani – jegyezte meg az életét kézben tartó Kiss Judit.