Kiadják magukból az energiákat

Temérdek munka van abban, hogy a megkezdett út – több mint egy évtized távlatából – jó irányt mutat. A korábban több szakosztállyal működő közhasznú Centrum SE-nél kezdetben „csak” a sport építő és emberformáló erejében hittek, igaz, esetükben ma sem vezérelv, hogy a gyerekekből mindenáron élsportolót faragjanak. Mivel a tehetségek az edzéseken már nem csupán a mozgási energiájukat vezetik le, magabiztos és céltudatos birkózóként szép eredményeket érnek el.

Király Ferenc “Mikor 2008-ban megalakultunk, főként az volt az elképzelésünk, hogy a megyeszékhelyen és a vonzáskörzetében élő fiatalokat megismertessük a mozgás és a sportolás örömével – kezdte beszélgetésünket Janku Ferenc, a Centrum SE elnöke. – A gyermekeim ekkor általános iskolások voltak, az osztálytársaik szülei közül pedig többen panaszkodtak arra, miszerint a csemetéik az iskolai előmenetelük során kevés tanulással kapcsolatos sikerélményhez jutnak, írásból, olvasásból és számolásból fakadó zavarok, valamint koncentrációhiány és alulmotiváltság miatt. Úgy gondoltuk, ezen problémákra a sport válasszal szolgálhat, néhányuknak kitörési pontot és kiemelkedési lehetőséget is nyújthat. Már egy velük egyidős kisdiák sikere is motiváló és példamutató lehet számukra. A jövőképünkben csak halvány elképzelésként jelent meg, hogy egyfajta utánpótlásképző bázisként bajnokokat is nevelhetünk. Játékos feladatokon keresztül fejlesztettük a gyerekeket, míg az ügyesebbek kipróbálhatták a birkózást is.

Kiegyensúlyozott gyerekek

A birkózás olyan sport, amelynek játékos, szórakoztató formáját a legkisebbek is végezhetik. Miközben levezetik a felesleges erőtartalékaikat, önállóbbá, magabiztosabbá, fegyelmezettebbé, céltudatosabbá és kitartóbbá válnak. Javul a kapcsolatteremtési és koncentrációs képességük, mi több, egészségesek és edzettek lesznek. – A birkózás nem agresszivitásra tanít, hanem a belső szorongásból vagy gátlásosságból eredő feszültségeket oldja, a nebulók akaratlanul is megismerik a tűrőképességük határait, a viselkedésüket önként ehhez igazítják, tehát kiegyensúlyozottak lesznek – mondta az elnök-edző. Mint megtudtuk: az első foglalkozásaik tizenkét fővel kezdődtek a veszprémi Kossuth iskolában, majd toborzásaik eredményeként a létszámuk mára megtízszereződött. Az oktatási intézmény és annak akkori vezetése biztosította számukra a működési feltételeket, de minden mást maguknak kellett kijárni. Három évig nem volt birkózószőnyegük, mégis elkerülték őket a sérülések. Mialatt a diákolimpiákon és korosztályos bajnokságokon bizonyított fiatalok jó erőállapotba kerültek és technikailag felzárkóztak a korcsoportjuk legjobbjaihoz, az egyesület égisze alatt négy másik szakosztály is „kinőtt a földből”. A Tobak Eszter dirigálta röplabdázók, a Kiss Dénes által irányított thaibokszosok és az Ujváry Balázs vezette darts szakosztály nem hosszú ideig tartoztak az égiszük alá, ám a Bélafiné dr. Bakó Katalin nevével fémjelzett asztalitenisz szakosztály a koronavírus-járvány felbukkanásáig a soraikat erősítette.

A birkózóik tavaly kilencven érmet szereztek a különböző viadalokon, harmincöt aranyat, huszonegy ezüstöt és harmincnégy bronzot. A szakszövetség a pandémia miatt birkózásban nem írt ki korosztályos ob-döntőket, helyette régiós seregszemléket hozott tető alá. A szumó szakágban kilenc delegáltjuk szerzett jogot az Európa-bajnokságon való indulásra. – Egy volt sporttársam talált meg azzal, hogy próbáljunk szerencsét a szumóban, ahol a mérkőzések szabályrendszere egyszerű. A küzdőtéren két versenyző csap össze a döntőbíró jelzésére, a cél pedig az, hogy a másik felet kiszorítsák a körből vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül más testrésze is hozzáérjen a talajhoz. Aki hamarabb kilép vagy földre esik, az veszít. A versenyszumóban egyébiránt engedélyezett az aláöltözet. Összesen negyven­nyolc klasszikus szumófogás ismert, az ezeken túlmutató technikák általában a hagyományos birkózásból és a cselgáncsból kerültek át – avatott be a több mint két­ezer éves, japán eredetű tradicionális küzdősport alapjaiba Janku Ferenc, aki a megyei birkózószövetséget is vezeti.

Korrekt viselkedés

A sportkörnél az előző esztendőben leginkább Laczkó Benedekre, Jámbor Kristófra, Barnóczki Boldizsárra, Márkus Rolandra, Szecsődi Mátéra, Gáspár Bencére, Albert Attilára, Kék Milánra, Pap Edvinára, Jámbor Leventére, Bognár Zsoltra, Nagy Gergőre, Csendes Bálintra, Simon Domokosra lehettek büszkék, akik birkózásban és szumóban is remek akciókat vezetve, pompás győzelmeket aratva jutottak el korosztályuk élmezőnyébe. A korábbi években Balta Milán, Schvarcinger Zsolt, Mátyás Balázs, Bíró Barna és Bíró Andor, Balázs Levente, Minyó Bence, Krebsz Martin, Széles Erik, Ihász Dávid és Jónás Valentina hallatott magáról, az ő küzdeni tudásukra szintén nem lehetett panasz, a fogásokat a begyakorolt módon hajtották végre.

Azt már a fiataloktól tudtam meg, hogy a birkózás szigorú és kötött szabályrendszere megköveteli a korrekt, sportszerű viselkedést és az önuralom magas szintű elsajátítását és alkalmazását. A birkózás egyikük szerint sem felesleges időtöltés, hanem olyan elfoglaltság, amely a nemes szórakozás mellett éppen önmaguk és a jövőbeni egészséges életmódjuk érdekében segít az esetleges káros szokások és szenvedélyek leküzdésében. Mint megjegyezték: a birkózás nemcsak külsőleg teszi esztétikussá, erőt sugárzóvá – így izmossá, erőssé és hajlékonnyá – őket, hanem lelkileg is erősít. A bátortalanokból magabiztosan bátrak lesznek, a gondolkodásuk racionálisabbá válik, könnyebben és gyorsabban tanulnak, testileg kiadják magukból az energiákat, de szellemileg felfrissülnek.

Komoly terveik vannak

– A koronavírus-járvány „természetesen” nekünk sem kedvezett, hiszen tavaly ilyenkor százhúsz fiatallal foglalkozhattunk a Kossuth iskolában, illetve az évek során hozzánk kapcsolódott papkeszi, ösküi, ősi és berhidai műhelyben. Mi is nagyon várjuk, hogy feloldják a korlátozásokat, ott szeretnénk folytatni, ahol 2020-ban ránk tört a vírus. Komoly terveink vannak, újfent megmérettetnénk magunkat birkózásban és szumóban, de még grundbirkózásban is, aminek erőpróbáira jó formába szándékozunk kerülni. Örömünkre szolgálna, ha Jámbor Kristóf után újabb delegáltunk lenne a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiára. Akkor leszek igazán elégedett, ha az óriási akaratú és sikerre éhes sportolóink küzdelmeiben továbbra is a kezdeményezőkészséget és a győzni akarást látom, a technikai repertoárjuk szélesedése mellett. Sportolóinktól ez­után is színvonalas és látványos küzdelmeket várok – hangsúlyozta az elnök, aki edzőként hetente egy tucatnál is több tréninget tart a fia­taloknak.