Zlatko Saracevic csak két évet játszott Veszprémben, mégis örökre beírta magát a klub történetébe. Látványos góljai mellett kiváló emberi tulajdonságai tették felejthetetlenné a világklasszis kézilabdázót.Darcsi István – Az 59 éves korában szívinfarktusban elhunyt olimpiai és világbajnok kézilabdázót múlt hét csütörtökön temették el Zágrábban. A veszprémi klub képviseletében Nagy László sportigazgató és Momir Ilic edző vett részt a gyászszertartáson.
A sors kiszámíthatatlansága hozta őt Veszprémbe 2000 nyarán. Akkor lett a Fotex KC vezetőedzője Zdravko Zovko, akinek azzal kellett szembesülnie, hogy súlyos, majdnem végzetes autóbalesetben hosszú időre elvesztette új csapata gólzsákját, egyben vezéregyéniségét, Éles Józsefet. Ekkor kérte az egyesület vezetését, hogy igazolják le az akkor már 39 éves Zlatko Saracevicet. Elsőre az elnökség egyhangúlag elutasította a szakember kérését. Veszprémbe akkoriban csak fiatal, feltörekvő játékosokat hívtak, egy idős kézilabdázó megszerzése nem fért bele a klub filozófiájába. Annak ellenére sem, hogy a néhány hónappal korábban lejátszott Badel Zagreb–Fotex Veszprém BL-párharcban az ő góljai döntötték el a továbbjutást a horvát bajnokcsapat javára. Zovko nem hagyta annyiban a dolgot és meggyőzte Győrffy József elnökségi tagot, aki ismét a testület elé vitte a kérdést. Az elnökség végül akceptálta az új vezetőedző kérését, bár a testület tagjai akkor még nem tudták, hogy az adott helyzetben a létező legjobb döntést hozták.
Zlatko Saracevic meg akart felelni a bizalomnak, és az edzőjét sem akarta cserben hagyni, aki személyesen vállalt azért garanciát, hogy megéri befektetni egy 40-hez közelítő játékosba. Kézilabdázót olyan gyorsan még nem fogadott be a veszprémi férfi kézilabdaöltöző, mint a horvát klasszist, aki közvetlen, barátságos, sztárallűröktől mentes viselkedésével azonnal a csapat vezéregyénisége lett. No meg persze a játékával. Vérbeli profi volt: akkor játszott jól, amikor kellett – a nagy meccseken. Segítségével a Fotex KC visszaszerezte a magyar bajnoki címet az akkori rivális Dunaferrtől, a Bajnokok Ligájában pedig története során először jutott be a döntőbe, ahol nem sok választotta el a győzelemtől. Két év után királyként távozott a királynék városából, ugyanis az Óváros téren tartott ünnepségen, amelyen Pro Urbe-díjat vehettek át a sikerkovács kézilabdázók és szakemberek, Zlatko Saracevicet jelképesen megkoronázták a szurkolók. „Azért jöttem Veszprémbe, hogy megszerezzem a gyűjteményemből hiányzó egyetlen trófeát, a BL-serleget. Nem sikerült, de szívből kívánom, hogy nélkülem is sikerüljön nektek feljutni a csúcsra” – mondta egyik interjújában. Bár szívesen maradt volna még Veszprémben, mert nagyon megszerette a várost, nem tehette. Egyrészt a kora miatt, másrész azért, mert megérkezett az utódjául kiszemelt Kiril Lazarov.
Rengeteg történet fűződik a nevéhez, akit érkezésekor a nevéből és a korából adódóan Sara Papának szólítottak a társai. Ő vezette be a veszprémi játékosok körében a déliekre jellemző kávéházi időtöltést, később egyre többen követték és társultak az edzések után. A belvárosban levő Havanna lett a törzshelye, ahol megismerte új kedvesét, aki megszülte közös gyermeküket. A ma 15 éves Noel édesapja nyomdokaiban jár, Veszprémben Éles József kézilabdaiskolájában játszik. Sara Papa naponta elfogyasztott legalább nyolc kapucsínót és elszívott több mint egy csomag cigarettát. Az alkoholt viszont nem kedvelte. A csapatnak szervezett egyik vacsorán minőségi italokkal kínálták, de nem kért belőlük. „Méregnek elég nekem a kávé és a cigi, a piát inkább kihagyom” – indokolta a döntését.
Csak egy hónapja élt Magyarországon, amikor egy horvát újságnak adott interjúban elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, mert „a veszprémi klub olyan, mint egy svájci bank – pontosan fizet!”. Ezzel az akkoriban rendszeressé vált zágrábi adósságokra utalt, ugyanis az anyagi nehézségekkel küszködő klubnál rendre 3–4 hónapot csúsztak a kifizetések. Veszprémi játékostársai gyakran cikizték ezzel a nyilatkozatával, amikor a Fotexnél is megcsúsztak a bérekkel, de ő vette a lapot, jót derült ezen a többiekkel. Jól tűrte a kritikát. Egy Százhalombatta–Fotex meccsen rá nem jellemző módon az edzői utasítással ellentétesen csinált valamit, mire Zovko lekapta a pályáról, a mezénél fogva a kispad végéig rángatta – mondván, te ma már itt nem fogsz játszani –, és néhány centi távolságról üvöltött az arcába nyomdafestéket nehezen tűrő kifejezéseket is. A 40 éves világsztár pedig megszeppenten hallgatott. Meccs után a buszban megkérdeztem tőle, hogy mi volt ez, mire azt felelte, hogy: „Zovkónak igaza volt, f… voltam!”.
A nagy meccsek nem múltak el nyomtalanul. Ilyenkor egy-két napig nem edzett. Utcai ruhában a lelátóról nézte társait edzés közben, amikor megkérdeztem, hogy csak nem sérült, azt felelte, hogy: „Nem, Papa öreg, fáj minden…”. Olyan is volt, hogy egy támadás után nem érkezett lefutni a cserepadra, amikor labdát szereztek társai és indították. Pár lépés után észlelte, hogy beéri a visszafutó ellenfél, de az újabb sprintre már nem maradt ereje, ezért mintegy 12 méterről felugrott és a hálóba zúdította a labdát. Amikor megkérdeztük tőle, miért nem ment közelebb, viccesen azt felelte, nem akarta kockáztatni, hogy belép a hatosra… Igen, 40 évesen a pályán már nem volt gyors, de a sebességet imádta. Három jogosítványa volt – horvát, francia és magyar –, mindhárom országból, ahol játszott. Kellett is, mert időről időre oda kellett adnia valamelyiket gyorshajtásért a lefülelő rendőrnek. Élete utolsó pillanatát is autóban töltötte. Kaproncán – ahol a női csapat vezetőedzője volt – egy közlekedési lámpa előtt állt meg a szíve. Július 5-én lett volna 60 éves.